Vetélkedő középiskolásoknak

Vetélkedő középiskolásoknak

Országos középiskolai vetélkedőt indít a Nemzeti Választási Iroda (NVI), az Európai Parlament magyarországi tájékoztatási irodája és a Civitas Egyesület "Túl az első X-en" - Tehetsz a jövődért, válassz! címmel. A verseny célja, hogy a fiatalok megismerjék a magyar és az európai uniós demokratikus intézmények, valamint a választások jelentőségét.

Pálffy Ilona, az NVI elnöke a vetélkedőről tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: régóta probléma, hogy a fiatalok nem elég aktívak a választásokon, ezért időről időre szeretnék őket valamilyen formában ösztönözni a részvételre.

Hozzátette, hogy a most induló vetélkedőn – amelyet évente szeretnének majd megrendezni – nemcsak a diákok lexikális tudására lesznek kíváncsiak, hanem a kreativitásukat is próbára teszik, például kampányplakátokat kell tervezniük, amelyeket egy kiállításon a nagyközönségnek is bemutatnak majd.

Lővei Andrea, az Európai Parlament magyarországi tájékoztatási irodájának vezetője úgy fogalmazott, folyamatos párbeszédre van szükség a fiatalokkal, nem elég, ha csak választások idején szólítják meg őket. Hozzátette, az elképzelések szerint európai parlamenti képviselőket is bevonnak majd a döntő lebonyolításába.

Gál Tibor, a Civitas Egyesület ügyvezető igazgatója kiemelte, a szervezet 1994 óta dolgozik azért, hogy a fiatalokkal megismertesse a demokrácia működését. A vetélkedő részleteiről annyit árult el, hogy az első körben egy tesztet kell majd kitölteniük a csapatoknak, a következő fordulókban pedig kreatívabb feladatokat kell megoldaniuk, amelyekhez azonban alapos háttértudásra lesz szükség.

A versenyre 14 és 18 év közötti négyfős csapatok jelentkezését várják, egy iskola több csapatot is indíthat. Az iskolai és a regionális fordulók után 2016 áprilisában lesz az országos döntő. A fődíj az Európai Parlament tájékoztatási irodájának jóvoltából egy strasbourgi utazás, amelyen a győztes intézmény 24 diákja vehet részt. Emellett egy brüsszeli utazás és értékes tárgynyeremények is gazdára találnak.

A vetélkedőre november 3-ig lehet jelentkezni, a versenyről további információk a www.valasztas.huoldalon és a Facebookon olvashatók.