Vitályos Eszter: Európa ereje a sokszínűségben rejlik

Ezt hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Várpalotán, az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa bizottsági ülésének megnyitóján.

Vitályos Eszter hangsúlyozta, a kongresszus fórumot teremt arra, hogy a helyi és regionális képviselők megvitathassák problémáikat, összevethessék tapasztalataikat és kifejezhessék véleményüket a kormányzatoknak.

“A konferencia jó lehetőséget teremt egymás jó gyakorlatainak megismerésére”

– tette hozzá.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kormány ösztönzi a regionális és a határokon átívelő fejlesztéseket, és a helyi közösségek igényei szerint igyekszik felhasználni az uniós forrásokat. Hozzátette,

Várpalota 26 milliárd forint uniós forrással gazdagodott a 2014 és 2020 közötti uniós ciklusban.

Grüman Róbert, a bizottság elnöke arról beszélt, hogy Magyarországon 257 olyan település van, amelynek lélekszáma 5 ezer és 40 ezer közötti, ezekre a kormányzat még nagyobb figyelmet fog szentelni a jövőben, beleértve az innovációt, a munkahelyteremtést és a lakosság helyben tartására irányuló erőfeszítéseket.

Campanari-Talabér Márta (Fidesz-KDNP), Várpalota polgármestere azt mondta, nagy megtiszteltetés a városnak, hogy otthont adhat a konferenciának. Kitért arra, hogy Várpalota az 57. legnagyobb település az országban, egykor a 12 szocialista iparváros egyike volt, mára azonban gazdag történelmi arculatát kívánja megmutatni.

Jean-Philippe Bozouls, a kongresszus elnöke arról beszélt, hogy az Európa Tanács komoly válságban van, amelyet orosz válságnak is neveznek, hiszen ez Oroszország Krím félszigetet érintő törekvései nyomán alakult ki. Mint mondta, ennek következményeként jelenleg az Európa Tanácsnak nincsen orosz delegációja, pénzügyi és politikai válságot él át.  Közölte, jelenleg függőben van Oroszország részvétele a parlamenti közgyűlésben, a pénzügyi válság kezelése érdekében pedig az Európa Tanács főtitkára egy pénzügyi tervet alkotott, amelynek értelmében 2019 és 2021 között felére csökken a tanács költségvetése.

Rámutatott, a kormányok bizalmi válságban vannak, ezért egyre nagyobb szerepet kell vállalniuk az önkormányzatoknak.

Karl-Heinz Lambertz, a bizottság tagja (Belgium) a határokon átívelő adók méltányos elosztásáról szóló jelentés megtárgyalása kapcsán elmondta, az adózásnak két módja van: a lakóhely és a munkavégzés helye szerinti. Hozzátette, mindkét formának vannak előnyei és hátrányai, ezek figyelembevételével kell létrehozni egy olyan integrált szolgáltatást, amely a határ mindkét oldalán elérhető. A legfontosabb a kettős adózás elkerülése – húzta alá.

Az ET tanácsadó szervének kétnapos fórumán 15 országból több mint 40 szakember vesz részt a Thury-várban.
A helyi és regionális önkormányzatok kongresszusát 1994-ben hozta létre az Európa Tanács, a bizottsági ülést első alkalommal tartják Magyarországon.

A konferencián szó lesz egyebek mellett a város és a vidék közötti együttműködésről, megvitatják a más szervezetekkel való együttműködés lehetőségét, szó lesz az önkormányzati tanács jövőjéről. A programsorozat második napján rendezik meg az okos és intelligens városok konferenciáját.

Kapcsolódó cikkek