Orbán Viktor előadást tart a a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2024. szeptember 25-én, fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Orbán Viktor: a Nyugat olyan választ adott a világgazdaság átalakulására, amely visszatérés a hidegháború logikájához

Orbán Viktor: a Nyugat olyan választ adott a világgazdaság átalakulására, amely visszatérés a hidegháború logikájához

Ezt mondta a miniszterelnök szerdán Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott rendezvényen.

A kormányfő a nemrég kiadott Draghi-jelentésre is hivatkozva kiemelte, az Európai Unió versenyképessége olyan ütemben romlik, amit a magyar gazdaság nem bír ki. Nincs kétségünk afelől, hogy a világgazdaság súlypontja megváltozott az elmúlt években – figyelmeztetett.

“Nyilvánvaló, hogy a dinamika Ázsiában van, ott van a legtöbb pénz, a legnagyobb bankok, vállalatok, egyetemek, a legtöbb innováció és szabadalom “

– közölte.

Orbán Viktor elmondása szerint a Nyugat válasza erre a jelenségre a blokkosodás.

“A keleti és nyugati gazdaságot próbálják elválasztani, időnként a vasfüggönyre emlékeztető vehemenciával”

– jegyezte meg, hozzátéve, valójában azzal próbálkoznak Brüsszelben és Washingtonban is, hogy életre keltsék a 20. századot, amivel kettétörik a világgazdaságot.

Kapcsolódó cikkek