illegális bevándorlók másznak át egy falon

Fabrice Leggeri: több határőr kellene és nem papíron

Fabrice Leggeri: több határőr kellene és nem papíron

Az európai uniós (EU-) tagállamok több határőr bevetését jelentik be hivatalosan, mint amennyit ténylegesen mozgósítanak. Ezt mondta Fabrice Leggeri, a Frontex EU-s határ-, és partvédelmi szervezet vezetője a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak.

Leggeri szerint az EU-s országok

“papíron” 115 000 határigazgatási tisztségviselő bevetését jelentették, ami ötezerrel több, mint ahányan ténylegesen szolgálatot teljesítenek.

“Ez engem is nagyon meglepett”

– emelte ki a Frontex vezetője, majd hozzátette, tárgyalásokat kezdtek a tagállamokkal annak megállapítása céljából, hogy miért mozgósítanak túlságosan kevés határőrt.

Azt nem árulta el, hogy mely tagországoknál mutatkozik eltérés a határőrök bejelentett és tényleges száma között.

A Frontex létszámát 2027-ig a jelenlegi 1500-ról fokozatosan 10 000-re emelik. Szükség van a szervezetre azért is, mert most kiderült, hogy a tagállamoknak nincs elég határőrük – mondta Fabrice Leggeri.

A Welt am Sonntag összeállítása szerint míg tavaly az észak-afrikai Marokkó és Spanyolország közötti migrációs útvonal volt a legforgalmasabb, az idén ismét Törökország felől érkeznek a legtöbben az EU területére.

A Frontex adatai alapján az idén április végéig 24 ezer illegális belépést regisztráltak az EU külső határán, ami ugyan 27 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest, de biztonsági körökben úgy vélik, hogy sokan észrevétlenül jutnak be a közösség területére. Erre utal, hogy Németországban ugyanebben az időszakban, az év első négy hónapjában csaknem 60 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be, ami több mint a kétszerese a regisztrált érkezők számának – írta a német lap.

Kapcsolódó cikkek