Az elnök azt követően nyilatkozott így, hogy kedden délelőtt Ali Hamenei, Irán legfőbb vallási vezetője kijelentette: országa “bizonyosan folytatja” atomprogramját, és csökkenteni fogja a 2015-ben aláírt többhatalmi atomegyezményben rögzített vállalásait.
Az atomalkut a Trump-kormányzat tavaly tavasszal egyoldalúan felmondta.
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter, aki az EBSZ egyik szervezetének tanácskozásán tartózkodik New Yorkban, hétfőn este az NBC televíziónak azt nyilatkozta,
Teherán kész a tárgyalásokra Washingtonnal, amennyiben az Egyesült Államok feloldja az Irán elleni szankcióit.
A perzsa diplomácia irányítója leszögezte azt is, hogy Irán nem akar háborút az Egyesült Államokkal. Mnt fogalmazott: szerinte sem Teherán, sem Washington nem akar fegyveres konfliktust, és nem fenyeget a háború közvetlen veszélye közöttük.
“Azt gondolom, hogy az amerikai elnök nem akar háborút, de a körülötte lévők nem bánnák”
– jelentette ki Zaríf. De úgy vélte, hogy ezek a háborút szorgalmazók nem érik el, amit akarnak, mert – mint mondta –
“végül mindig az óvatosság győzedelmeskedik. Az emberek tudják, hogy Irán nagy és büszke ország és nem vennénk könnyedén egy katonai támadást”.