Eduard Heger: fontosak az innovatív és kölcsönös projektek

Eduard Heger: fontosak az innovatív és kölcsönös projektek

A térségbeli innovatív és kölcsönös fejlesztések fontosságára hívta fel a figyelmet a szlovák miniszterelnök a magyar vendéglátójával közösen megtartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.

“Innovatív és kölcsönös fejlesztések jellemzik a Magyarországot és Szlovákiát is magába foglaló térséget. Ezeket a jövőben is erősíteni kell”

– mondta Eduard Heger, akit Orbán Viktor kormányfő a Karmelita kolostorban fogadott.

A szlovák politikus kiemelte az infrastruktúrafejlesztést, azon belül is az energetikai projekteket, valamint a híd- és útépítéseket, de szerinte segíteni kell az idegenforgalmi együttműködést is.

“Rövid időn belül érdekes csomagot kínál majd a térség a világnak a régió megismertetésére”

– fogalmazott.

Eduard Heger fontos szomszédnak nevezte Magyarországot.

Azt mondta, hogy országa minden polgárának, így a kisebbségeknek is miniszterelnöke kíván lenni.

“Azt szeretném, hogy Szlovákia minden polgára otthon érezze magát az országban”

– fogalmazott.

A két ország kölcsönös érdekének nevezte az Európai Unió bővítését.

Úgy fogalmazott, a Balkánnak ugyanolyan esélyt kell kapnia, mint egykor a közép-európai régiónak arra, hogy a világ egyik legjobb közösségének tagja lehessen.

“Olyan közösség része, amelyben az emberek elégedetten és békében élhetnek”

– tette hozzá a politikus.

A szlovák kormányfő köszönetet mondott azért a segítségért, amelyet a koronavírus-járvány alatt Magyarországtól kapott, a medikusok munkájáért és a lélegeztetőgépekért. Egyetértett Orbán Viktorral abban, hogy a világjárvány azok számára ért véget, akik megkapták az oltást a koronavírus ellen. Eduard Heger fontosnak nevezte az unióban zajló vitákat.

Kijelentette ugyanakkor, hogy amikor a közösség jövőjéről folyik a diskurzus, üdvös lenne, ha a közösség azon alapvető értékeire is figyelnének, amelyeknek köszönhetően béke van Európában.

Olyan értékeket emelt ki, amelyek elnyomását a térség már megélte a kommunizmusban, az emberi jogokét és a szólásszabadságét. Az unió klímacéljait érintő kérdésre azt mondta, Szlovákia gazdasága a nehéziparon alapszik, annak újraindítást meg kell kezdeni. Heger hozzátette, hogy segíteni kívánják a termelőket a kibocsátás csökkentésében.

Kapcsolódó cikkek