Orbán Viktor miniszterelnök évindító nemzetközi sajtótájékoztatóján a Karmelita kolostorban 2020. január 9-én, fotó: Szigetváry Zsolt/MTI (archív)

Orbán Viktor: soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Szlovákiával, mint most

Orbán Viktor: soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Szlovákiával, mint most

Az elmúlt tíz év mérlegét megvonva, soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Magyarország és Szlovákia között, mint most. Ezt jelentette ki a miniszterelnök, miután kedden a Karmelita kolostorban fogadta Eduard Heger szlovák kormányfőt.

Orbán Viktor a szlovák miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, Németország és Ausztria után Szlovákia a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak, 10 milliárd eurót meghaladó forgalommal. Hozzátette, ebben az évben a növekedés már meghaladta a 9 százalékot. Jelezte, örülnek annak, hogy szlovák befektetők is megjelentek Magyarországon, és így a gazdasági mozgás kölcsönössé vált. Nagyszerű hírnek nevezte, hogy a nehéz 2020-as évben is fogadhatott Magyarország befektetőket Szlovákiából.

“Megvontuk az együttműködésünk elmúlt tíz évének mérlegét. Kellő szerénységgel, de azt kell mondanunk, hogy soha nem voltak olyan jók a kapcsolataink, mint most”

– fogalmazott, majd hozzátette, ehhez az kell, hogy két jó hangulatban lévő és magát sikeresnek tekintő ország találkozzon. A miniszterelnök Szlovákia elmúlt tízéves teljesíményét “fantasztikus sikertörténetnek” nevezte, kiemelve, hogy saját sikerek mellett vannak közös sikertörténetek is. A magyar kormányfő jelezte, Magyarország és Szlovákia a nyugat-balkáni bővítés ügyében “egy hangszeren játszik”, a migráció kérdését ugyanúgy ítélik meg, és a visegrádi együttműködés is mindkét ország számára fontos.

Megjegyezte, a V4-ek szerdán találkoznak Katowicében, Magyarország pedig megpróbál a lehető legjobb koordinátora lenni a négy ország együttműködésének.

A kormányfő a két ország közös eredményeit sorolva elmondta, a komáromi hidat már átadták, a Miskolcot Kassával összekötő autópálya hamarosan elkészül, a jövő héten pedig új Ipoly-híd alapkövét teszik le.

Kiemelte, 2023-ig hat újabb határátkelési pont jön létre a két ország között.

Arra is a kitért, hogy május óta üzemelnek a két országot összekötő villamosenergia-hálózat elemei, a gázvezetékek is össze vannak kötve egymással, és ennek a kapacitásbővítésén is dolgoznak.

“Nagy terv, hogy a két ország két fővárosát gyorsvasút kösse össze, úgy hogy ezzel Prágába és Varsóba is el lehessen jutni”

– tette hozzá.

A nemzeti közösségekre rátérve a kormányfő megerősítette: a Magyarországon élő szlovákok meg fognak kapni minden támogatást, amely a kulturális, oktatási és politikai identitásukhoz szükséges. Hozzátette, a budapesti szlovák kulturális központ kialakításához is nagy összegekkel járulnak hozzá.

Kiemelte, miután ez egy érzékeny kérdés, arra kérte a szlovák miniszterelnököt, hogy ha bármilyen nehézséget lát a magyarországi szlovákok tekintetében, akkor közvetlenül tárgyalják meg ezeket a kérdéseket.

Orbán Viktor megköszönte a szlovák kormányfő “nagyvonalúságát”, hogy hasonló nyitottságot mutat a Szlovákiában élő magyarok ügyében, és reményét fejezte ki, hogy a szlovák és magyar népcsoportok nem elválasztó, hanem összekötő kapcsai lesznek a két nemzetnek. Úgy vélte, most már csak egy kis szerencse kell, és akkor a gazdasági újraindításnál is olyat mutatnak a világnak, amilyet ma még kevesen gondolnak. Hangsúlyozta, most még az oltás a fontos, hiszen a járvány csak azok számára ért véget, akik beoltották magukat.

“Magyarországon sajnos sokan nem oltatják be magukat, és továbbra is ki vannak téve a kockázatnak”

– jegyezte meg.

A magyar kormányfő reményét fejezte ki, mindkét ország gazdasági újraindítása úgy sikerül, hogy “ismét lesz egy újabb közös sikertörténet”. Orbán Viktor kérdésre válaszolva közölte, váratlan, erőteljes és komoly beavatkozást jelentő döntéseket kell hoznia a kormánynak, és akkor meglehet az 5,5 százalékos gazdasági növekedés és a családok adóvisszatérítése is. A miniszterelnök óvatosságra intett a gazdasági növekedéssel kapcsolatban és jelezte, ha a Szijjártó Péter vezette gazdasági újraindítási operatív törzs nem visz a kormány elé 15-20 nagyon komoly, sokakat talán meglepő erőteljes intézkedést, és a kormány ezeket nem hagyja jóvá a következő egy-két hétben, akkor nem lesz 5,5 százalékos növekedés Magyarországon.

“Magától nem fog a gazdaság 5,5 százalékkal nőni, ehhez kormányzati motívumokat, motivációkat, hatásokat kell gyakorolnunk, és hatásokat kell kiváltani”

– fogalmazott.

Arról is beszélt, az építőanyagiparban súlyos problémákat lát, akár 100 százalékot is meghaladó az árnövekedés, így a felújítási állami támogatást rögtön “át is szivattyúzzák” az emberektől az építőipari alapanyagokat gyártó cégekhez. Ezt elfogadhatatlannak nevezte, hozzáfűzve: intézkedésekre lenne szükség, és szeretné, ha ezeket még ezen a héten a kormány meg tudná tárgyalni. A miniszterelnök az európai klímavédelmi célokra és karbonadóra vonatkozó kérdésre válaszolva megerősítette, a kormány rossz ötletnek tartja azokat az elképzeléseket, hogy a klímavédelem érdekében adóztassák meg a családi házakat és a családi autókat.

Jelezte, a V4 országai eddig egyhangúlag ez ellen beszéltek, és reméli, hogy ez az egyetértés megmarad.

Az Európa jövőjéről szóló vitára vonatkozó kérdésre azt mondta, Magyarország nem hallgatni fogja a vitát, hanem elmondja a véleményét. Jelezte, a külföldi lapokban feladott hirdetések a magyar kormány hivatalos álláspontját rögzítik.

Hozzátette, a vitában részt vesz majd a magyar parlament is, a házelnök tájékoztatása szerint ősszel a Ház is el akar fogadni a témában egy dokumentumot.

A kormányfő “becsületbeli kérdésnek” nevezte a vitában való részvételt, és reményét fejezte ki, hogy a vita lezárásaként össze fognak hívni valamilyen európai konvenciót, ahol a tapasztalatok alapján megkezdődik a tárgyalás arról, az unió alapszerződését mely pontokon érdemes módosítani, és hogyan kell hozzáigazítani a jövőhöz.

Kapcsolódó cikkek