A németek többsége betiltaná a szilveszteri tűzijátékozást

A németek többsége betiltaná a szilveszteri tűzijátékozást

Környezetvédelmi és biztonsági okokból látják így az Elbánál.
A YouGov közvélemény-kutató társaság adatai alapján összetett a német társadalom viszonya a hagyomány szerint az ártó, rossz szellemek elűzését szolgáló szilveszteri tűzijátékozáshoz és petárdázáshoz.

Ezt jelzi, hogy 57 százalékuk szerint ez a szokás elválaszthatatlanul hozzátartozik az óév búcsúztatásához és az újév köszöntéséhez, és 84 százalék szépnek találja a tűzijátékok égboltot megfestő színes fényeit, azonban szintén 57 százalék egyetért azzal az követeléssel, hogy a környezeti károk és a balesetveszély miatt teljes körű tiltást kell elrendelni.

Németországban az év eleje óta gyakran előkerülő téma a nyilvánosságban, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem részeként be kell-e tiltani a jelentős légszennyezéssel járó szilveszteri tűzijátékozást.

Több nagyvárosban korlátozzák is a hagyomány ápolását az idén először. München központjának nagy részén például nem lehet majd petárdákat robbantgatni, a főváros, Berlin egyik legforgalmasabb terén, az Alexander Platzon és a belváros nyugati részének több utcájában pedig petárdázni és tűzijátékozni sem lehet szilveszterkor.

A tűzijátékokat december 29. és 31. között szabad árusítani Németországban, a szezon így csak évente 72 óráig tart, mégis “bomba üzlet” a kereskedőknek; tavaly 133 millió euró (44,5 milliárd forint) értékű minirakétát lőttek a szilveszteri égbe, és az előrejelzések szerint az idén is ekkora lesz a forgalom.

A YouGov felmérése alapján a németek 12 százaléka mindig tűzijátékozik szilveszterkor, további 14 százalék alkalmanként, minden második-harmadik évben. A hagyomány ápolóinak többsége 50 euró körüli összeget költ tűzijátékokra, az igazán elkötelezetteknek a lakosság 3 százalékát kitevő csoportja pedig 100 eurónál is többet.

A 18 éven felüli németországi lakosokra reprezentatív felmérésben 2049 embert kérdeztek meg november 29. és december 2. között.

Kapcsolódó cikkek