forrás: pixabay.com

Így indul az amerikai elnökválasztáson Robert F. Kennedy Jr.

Így indul az amerikai elnökválasztáson Robert F. Kennedy Jr.

Függetlenként vesz részt a 2024-es amerikai elnökválasztáson Robert F. Kennedy Jr., aki korábban demokrata színekben jelezte indulását.

Robert F. Kennedy Jr. Philadelphiában támogatói előtt tartott beszédében azt mondta, kénytelen volt feladni párthoz tartozását, miután a Demokrata Nemzeti Bizottság közölte, hogy Joe Biden újraindulását támogatja, és nem tervez előválasztást a demokrata elnökjelölt személyéről.

Azt is hangoztatta, hogy az amerikaiak “készek visszaszerezni szabadságukat és függetlenségüket”.

Hozzátette, hogy nem csak pártoktól szándékozik függetlennek lenni, de a nagyvállalkozásoktól is, amelyek – szavai szerint – uralmuk alá hajtották a kormányzatot is. Robert F. Kennedy Jr. az elmúlt hónapokban a regisztrált demokrata szavazók körében mintegy 15-16 százalékos támogatottságot ért el, ami jócskán elmarad Joe Biden amerikai elnök népszerűségétől. A jogász-politikus számos kérdésben ellentétesen nyilatkozott Biden és kormánya álláspontjával, többi között az orosz-ukrán háborúról és a járványkezelési politikáról. Politikai véleménye sok tekintetben közelebb áll a republikánus, illetve konzervatív politikai irányzathoz.

Robert F. Kennedy Jr. fia az 1968-ban meggyilkolt korábbi amerikai igazságügyi miniszternek, Robert F. Kennedynek, és unokaöccse az 1963-ban meggyilkolt elnöknek, John Fitzgerald Kennedynek.

Kapcsolódó cikkek