A kínai elnök arra bíztatta Sanghajt kedden, hogy kerüljön a mesterségesintelligencia-fejlesztés élvonalába. Hszi Csin-ping a Mosu Space központba látogatott, ahol több mint száz vállalkozás működik.
Hszi sürgette a kelet-kínai nagyvárost, hogy terjessze ki az MI-modellek kutatását, hozzátéve, hogy olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek támogatják az új technológiákat.
A mesterséges intelligencia új technológia, a fiatal emberek vállalkozása.
“Támogatni fogjuk a nemzet megfiatalítását, lehetőséget adva a fiatalabb generációnak, hogy megmutassa tehetségét és képességeit. A kínai nemzet nagy álmának megvalósítása a fiatalokon múlik”
– idézte az állami média a kínai elnököt.
A jelentés szerint Hszi látogatást tett a sanghaji székhelyű New Development Banknál is, amely a BRICS-tagországok multilaterális pénzintézeteként funkcionál. A kínai elnök a bank idén újraválasztott elnökével, Dilma Rouseff volt brazil államfővel is találkozott – tették hozzá.