Moszkva, Vörös tér, fotó: pixabay.com

Moszkva elárulta, mit keresett az orosz, katonai repülő Caracas mellett

Moszkva elárulta, mit keresett az orosz, katonai repülő Caracas mellett

Oroszország folytatja a haditechnika karbantartását Venezuelában, ennem a programnak a keretében szállt le orosz katonai gép a dél-amerikai országban. Ezt mondta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kedden a TASZSZ hírügynökségnek.

Rjabkov a hírügynökség honlapján is ismertetett nyilatkozatában megerősítette azt a korábban megjelent sajtóértesülést, amely szerint az orosz légierő egy Il-62-es repülőgépe hétfőn leszállt a venezuelai főváros, Caracas melletti Maiquetía nemzetközi repülőtéren.

“Igen, így van. Ezzel annak a haditechnikának a karbantartását folytatjuk, amelyet korábban szállítottunk Venezuelának a haditechnikai együttműködés keretében”

– kommentálta a Reuters hírügynökségnél olvasható, az orosz gép venezuelai leszállásáról közölt hírt Rjabkov.

“Ez az együttműködés minden szempontból átlátható és nem hordozza magában a regionális vagy bármely más helyzet destabilizálásának elemeit”

– tette hozzá.

Márciusban az orosz légierő két gépe érkezett Venezuelába, fedélzetükön orosz biztonsági tisztségviselőkkel és száz katonával. Washington emiatt azt vetette Moszkva szemére, hogy felelőtlenül kiélezi a helyzetet a válsággal küszködő dél-amerikai országban.

Donald Trump amerikai elnök akkor felszólította Oroszországot, hogy vonja ki összes katonáját Venezuelából. Az orosz külügyminisztérium azt felelte, hogy a repülőgépek mindössze olyan szakértőket szállítottak, akik fegyvereladásról szóló szerződések ügyében érkeztek Venezuelába.

A dél-amerikai országot súlyos gazdasági, társadalmi és politikai válság sújtja. A belpolitikai válság januárban mélyült el, miután Juan Guaidó ellenzéki vezető az alkotmányra hivatkozva Venezuela ideiglenes elnökévé kiáltotta ki magát a hivatalban lévő venezuelai államfő, Nicolás Maduro elleni egyik tüntetésen. Noha Guaidót mintegy ötven ország elismerte Venezuela ideiglenes elnökének, köztük az elsők között az Egyesült Államok, más országok – például Oroszország – továbbra is Madurót tartják a latin-amerikai ország törvényes vezetőjének, és a Venezuelában jelentős hatalmi tényezőt formáló hadsereg hivatalosan továbbra is mellette áll.

Kapcsolódó cikkek