illusztráció, forrás: pixabay.com

Újabb védőmaszok érkeztek Erdélybe a magyar kormány közreműködésével

Újabb védőmaszok érkeztek Erdélybe a magyar kormány közreműködésével

Mintegy 1,2 millió védőmaszk érkezett Erdélybe Kínából a magyar kormány közreműködésével. Ezt közölte szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Az RMDSZ hírlevele szerint a járványhelyzet súlyosbodására való tekintettel a Chi Fu Investment Group elnöke, Frank Liu jóvoltából és a magyar kormány közreműködésével érkeztek Erdélybe a védőmaszkok.

Az 1,2 millió sebészeti maszkból ezúttal is a Szent Ferenc Alapítvány munkatársai és a gondozásukban lévő gyermekek, a Caritas Alapítvány és a Diakónia Alapítvány munkatársai, valamint 16 erdélyi megye iskolái, idősotthonai, egészségügyi intézményei és egyházai részesülnek. Az RMDSZ köszönetét fejezte ki Frank Liu adományozónak, valamint az adomány kiszállításában közreműködő magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumnak.

Emlékeztettek, hogy az RMDSZ kérésére tavasszal két ízben is érkezett gyorssegély Magyarországról. Akkor egyebek mellett maszkokat, kesztyűket, védőruhákat, fertőtlenítőszereket kaptak erdélyi intézmények és szervezetek.

Kapcsolódó cikkek