Járóka Lívia: ki kell állni az erőszak áldozatául esett nők mellett

Járóka Lívia: ki kell állni az erőszak áldozatául esett nők mellett

Kiemelt figyelemmel kell kezelnünk a nők elleni erőszakos bűncselekményekkel szembeni fellépést és az áldozatok segítését, ennek színtere pedig az Európai Unióban az erős és átfogó tagállami szabályozás és helyi programok. Erről beszélt az Európai Parlament fideszes képviselője pénteki sajtóközleményében.
Az ENSZ Közgyűlésének 1999-es döntése alapján november 25-e a nők elleni erőszak felszámolásának nemzetközi napja, melyről az EP e heti strasbourgi plenáris ülésen is megemlékeztek.

Járóka Lívia írásbeli hozzászólásában kiemelte, hogy a nőket ért erőszak megakadályozására átfogó tagállami törvényi garanciákra, központi és regionális programokra és egységes társadalmi fellépésre van szükség, “nem pedig üres szavakra és a megbukott isztambuli egyezmény ratifikációjának erőltetésére”.

“Minden három nőből egy tapasztalt már fizikai és/vagy szexuális erőszakot 15 éves kora óta. Ez az adat becslések szerint körülbelül a duplája a roma nők és lányok körében”

– hangsúlyozta Járóka Lívia.

“A helyzet kifejezetten aggasztó és ma már az is adatokkal bizonyítható, hogy az isztambuli egyezmény bevezetésével a nők helyzete és társadalmi megítélése csak romlott a ratifikáló országok többségében. Jó döntésnek bizonyult tehát, hogy egyes tagállamok, mint például Csehország és Magyarország, nem ratifikálták az egyezményt, így egy erős nemzeti garanciarendszert tudnak kialakítani a nők jogainak és emberi méltóságának védelmére”

– húzta alá a képviselő.

Kapcsolódó cikkek