Elindultak a zarándokok

Elindultak a zarándokok

Lóháton, fogatokkal, szamarakkal, huszáröltözetben érkeznek a zarándokok vasárnap a Mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhelyre, hogy Szent László ünnepén áldást kérjenek állataikra, tevékenységükre. Erről tájékoztatta a búcsújáróhely sajtófőnöke hétfőn a médiát.

Kerekes-Dancsok Regina elmondta, a vasárnapi búcsúra közel 50 zarándok érkezik lovával, aki többnyire 50-60 kilométeres körzetből, Karancsból, Jászságból, Szécsényből, Pásztóról lovagol az út elején tett személyes felajánlásért és az áldásért.

A 11 órai szentmisét a közös bevonulás után Mohos Gábor Esztergom-budapesti segédpüspök mondja, aki a szertartás végén Szent László ereklyéjével áldja meg az egybegyűlteket.

A sajtófőnök hozzátette, a katolikus nemzeti kegyhely évente 200 000 zarándokot fogad az ország minden részéről. A buszos, autóval megtett vagy gyalogos zarándoklatok mind más élményt, tapasztalatot nyújtanak a látogatóknak, ahogy a lovas búcsú is, amely a nemzeti emlékhely egyik legkülönlegesebb eseménye, és nem csak a látvány miatt. Az ideérkezők útja ugyanis ilyenkor nem csupán önmagukról szól, hanem hűséges társukról, annak szükségleteiről, olykor zabolátlanságáról is.

Kapcsolódó cikkek