“Köszönöm a magyar közösségnek, hogy megmutatta: Románia az országuk. Együtt sikerülni fog!”
– fogalmazott Nicusor Dan.
Közölte, vezetésével az ország egy jobb jövőbe vetett hittel a demokratikus, Európa-párti és transzatlanti úton folytatja.
“Nincsenek megmentők – mi, együtt építjük magunknak azt az országot, amelyet szeretnénk”
– írta. Azt ígérte, minden tőle telhetőt megtesz, hogy honorálja a kapott bizalmat.
Nicusor Dan külön köszönetet mondott több társadalmi rétegnek, hogy támogatták a döntő fordulóban. Megköszönte a fiatal választóknak, akik szerinte megértették, hogy van hangjuk, és ígérete szerint azt mindig meghallgatja.
Köszöntet mondott a nőknek, hogy “az erőszak ellen szavaztak”, az időseknek, hogy gyerekeik és unokáik jövőjét tartották szem előtt, a férfiaknak, akik megértették, hogy tettekre, és nem szavakra van szükség. Külön köszönetet mondott a vallási kisebbségeknek, “amelyek a hitet az ország jólétének szolgálatába állították”, és az őt nagy számban támogató moldovai románoknak is.
A magyar mellett a roma kisebbségnek is saját nyelvén üzent -“nem lesz diszkrimináció, és győzünk” – írta -, és a szexuális kisebbségeknek is megköszönte a támogatást.
A demokratikus értékek őrzéséért köszönetet mondott az újságíróknak, a választási megfigyelőknek és “az ország érdekeit a pártérdekek elé helyező” politikusoknak is. Bejegyzésében azt írta, hogy a következő időszak nem lesz könnyű, lesznek hibák és akadályok is, és úgy fogalmazott, “35 évet kell kijavítani”, amihez mindenki erőfeszítésére szükség van.
“Türelemmel, egyetértéssel és reménnyel sikerülni fog”
– zárta bejegyzését.
A független bukaresti főpolgármester a szavazatok 53,6 százalékával lett Románia elnöke, miután legyőzte ellenfelét, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökét, George Simiont. Nicusor Dant hétfőn iktatják be hivatalába.












