A beszámoló szerint Hatay tartomány Defne körzetében a legutóbb a 278. órában mentettek ki egy 45 éves férfit.
A nap folyamán korábban, a 261. órában Hatay Antakya körzetében egy 26 éves és egy 34 éves férfit hoztak a felszínre. Az idősebbik férfi, Mustafa Avci később a kórházban találkozott a feleségével és az éppen 12 napos kislányával. Ők épségben vészelték át az első nagy hajnali földrengést, miután máshol tartózkodtak az épületen belül.
Az NTV török hírtelevízió szerint Avci a kórházban azt mondta, semmi reménye nem volt, és mivel azt gondolta, hogy a családja meghalt, nem is akart kijönni, de nagyon boldog, hogy látja őket.
“Nagyon boldogok vagyunk, elvesztettük a reményünket, még mindig nem hisszük el, hogy él”
– mondta a felesége.
Az Anadolu összesítése alapján a mentés 187. órája óta 21 ember életét mentették meg a mentőcsapatok.
Fuat Oktay török alelnök pénteken leszögezte, hogy az utolsó pillanatig folytatják a túlélők utáni kutatást. Hozzátette, valamivel kevesebb, mint 200 helyszínen továbbra is folyik a keresés.
A földrengés sújtotta dél- és délkelet-törökországi tartományokban február 6-a előtt mintegy 13,5 millióan éltek. Az Anadolu úgy tudja, azóta nagyjából 721 000-en hagyták el a térséget, és találtak ideiglenes szállásra máshol. Messze a legtöbben, 140 000-en Antalya tartományba mentek. Süleyman Soylu belügyminiszter péntek késő este azt közölte, hogy tovább emelkedett a halálos áldozatok száma, jelen állás szerint legkevesebb 39 672-en haltak meg a szerencsétlenségben, míg a sebesültek száma 108 068.