Lengyelország segítene a Notre-Dame székesegyház újjáépítésében

Lengyelország segítene a Notre-Dame székesegyház újjáépítésében

Így nyilatkozott több lengyel politikai vezető, köztük Andrzej Duda elnök, aki szerint a párizsi székesegyház felújítása Európa újjászületésének jelképévé válhat.

Andrzej Duda keddre virradóra azt írta Twitter-oldalán, a lengyelek jelentkeznek az államfői hivatalnál, és jelzik, hogy készek adományt adni a székesegyház felújítására. Duda meggyőződése szerint a felújítás

“Európa újjáépítésének jelképévé válhat, ennek valódi, történelmi, zsidó-keresztény alapjain”.

Egy korábbi bejegyzésben Duda

“a hívők tragédiájának, a világkultúra és művészet katasztrófájának” nevezte a tűzvészt.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfő éjjel a Twitteren azt írta: a lángokban álló Notre-Dame “a katolikus egyház és az európai történelem nagy drámája”. Azt javasolta, hogy a székesegyházat “Európaiak lévén, mindnyájan összefogva újítsuk fel”.

Beata Szydlo kormányfőhelyettes, korábbi lengyel miniszterelnök kedd reggel a TVN24 kereskedelmi hírtévének elmondta: a lengyel kormány és a lengyelek részt kívánnak venni a székesegyház felújításában, amelyet Emmanuel Macron francia elnök hétfő este bejelentett.

“Most a francia elnök jelzésére várunk”

– fűzte hozzá.

Piotr Glinski kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter kedden a TVP Info közszolgálati hírtelevíziónak elmondta: a felújítás biztosan hosszú folyamat lesz.

“Minden szerencsétlenségből valamilyen reményt lehet kihozni (…) Amennyiben a francia hatóságok megfelelő komolysággal állnak hozzá, mégpedig szerintem így lesz, mindez jót fog tenni a francia identitásnak is”

– jelentette ki Glinski.

Szerinte Varsó kész segíteni Franciaországnak a felújításban, többek között műkincs-restaurátorokat küldhet Párizsba. Glinski felidézte, a Notre-Dame-ban tavaly decemberben felavatták a czestochowai szűzanya kápolnáját, a Fekete Madonna lengyelországi csodaképének másolatával, valamint Szent II. János Pál pápa ereklyéivel.

Ezeket a lengyel államfői hivatal értesülése szerint kimenekítették a lángoló épületből.

A lengyel sajtó úgy tudja, a székesegyházban több lengyel kegytárgyat is őriztek, a legrégebbi közülük Jézus Keresztfájának ereklyéje, amelyet a középkortól kezdve a lengyel királyok koronázásakor használtak. Az ereklyét a Kincstárban őrizték, amelyet értesülések szerint a tűzvész nem ért el.

Kapcsolódó cikkek