forrás: pixabay.com

Koronavírus: már Romániában van az amerikai variáns

Koronavírus: már Romániában van az amerikai variáns

Romániában is megjelent a koronavírus omikron variánsának új, Amerikában nagyon gyorsan terjedő BQ.1-es jelzésű alváltozata: a közegészségügyi intézet (INSP) e heti összesítése szerint az országban eddig öt ilyen fertőzést azonosítottak. Ezt írta szerdán a News.ro hírportál.

Az INSP jelentése a koronavírus “aggodalomra okot adó” változatainak (VOC) gyakoriságával foglalkozik, és csak egy lábjegyzetben szerepel az, hogy az elmúlt héten beazonosított, “figyelmet igénylő változatok” (VOI) az új, BQ.1-es alvariánshoz tartoznak. Erre Octavian Jurma temesvári orvos, a romániai koronavírus-járvány egyik legtöbbet idézett kutatója hívta fel a figyelmet, aki “állami szintű vírustagadásnak” minősítette azt, hogy az új kórokozó megjelenésével és közösségi terjedésével a bukaresti egészségügyi minisztérium nem foglalkozik.

Jurma a szaktárcát hibáztatja azért is, hogy a romániai laboratóriumok egyre kevesebb, a vírusváltozatok pontosabb beazonosítására alkalmas szekvenciális elemzést végeznek.

Míg négy hete 174, három hete 94, két hete 32 szekvenciális elemzést értékeltek ki Romániában, addig múlt héten számuk 18-ra csökkent, közülük azonban négy már az új vírus-alvariánst mutatta ki – mutatott rá a News.ro portálon idézett Facebook-bejegyzésében a szakértő. Jurma szerint egy új járványhullám kezdetét jelezheti, hogy múlt héten (a korábbi 90-ről ismét száz fölé) emelkedett az intenzív terápiára szoruló koronavírusos betegek száma, úgy értékelte, ezért is fontos lenne beazonosítani, hogy milyen kórokozó terjed. Romániában egyébként továbbra is enyhén csökkenő tendenciát mutat a fertőzések száma, de a járványgörbe ellaposodott. A koronavírus szeptemberben megjelent BQ.1-es, illetve BQ.1.1-es omikron-alvariánsa október végén már a fertőzések 29 százalékát okozta az Egyesült Államokban, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) hétfői közleménye szerint pedig megjelent már Nagy-Britanniában is, valamint több európai uniós tagállamban. Az ECDC arra számít, hogy november végéig, december elejéig ezek az alvariánsok fogják okozni a Covid-fertőzések több mint felét Európában, a jövő év elején pedig részarányuk meg fogja haladni a 80 százalékot.

Az ECDC szerint egyelőre semmi sem utal arra, hogy az új alvariánsok súlyosabb megbetegedést okoznának, mint a nyári járványhullámért felelős BA.4-es és BA.5-ös alváltozatok, viszont terjedési sebességük azt jelzi, hogy nagyon fertőzőek.

Egy tanulmány pedig azt valószínűsíti, hogy ezek a kórokozók is meg tudják kerülni – a korábbi változatokkal történt fertőzések vagy az oltás által kialakított – immunválaszt.

Kapcsolódó cikkek