Kiemelte, a testület december 31-ig meghosszabbítja azt a rendeletét is, amelyben megtiltotta a beutazást a dél-afrikai régióból és Hongkongból érkezőknek a koronavírus új, Dél-Afrikából elindult, omikron nevű változata miatt.
“A listáról azonban lekerült Hongkong”
– tette hozzá a tárcavezető.
Horvátországban már nyolcra nőtt az új vírustörzzsel igazoltan megfertőződöttek száma.
Eközben a 151 fős horvát parlement (szábor) – heves vita után – 77 szavazattal 27 ellenében elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint 30-tól 50 ezer kunáig (1,4-2,4 millió forint) terjedő pénzbírsággal sújthatják az olyan állami szervek és hivatalok, állami fenntartású intézmények és önkormányzatok felelős vezetőit, ahol nem tartják be a járványügyi intézkedéseket. Az ellenzéki pártok azért nem szavazták meg a jogszabályt, mert szerintük ahhoz kétharmados többségre lett volna szükség. A szavazás alatt néhány százan tüntettek a szábor épülete előtt, amelyet kordonokkal védett a rendőrség.
A kormány november elején tette kötelezővé a koronavíruselleni védettségi igazolást az állami szférában, egy hónappal korábban pedig az egészségügyi és szociális ellátórendszerben, hogy mérsékelje a járvány terjedését.
Azoknak, akik nem kaptak oltást, és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer teszteltetniük kell magukat. A valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában 4671 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 57-en haltak meg. Kórházban 2232 beteget ápolnak, közülük 306-an vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 232 429-en kaptak védőoltást, közülük 2 055 300-an már a második adagot is felvették. A szomszédos Szlovéniában szerdára 1526 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a fertőzés következtében 8 beteg halt meg. Kórházban 804 beteget ápolnak, közülük 231-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 239 256-an kaptak védőoltást, közülük 1 172 853-an már a második adagot is felvették.
“Az országban tovább csökkent a fertőzöttek száma, de a szakemberek szerint még nem stabilizálódott a járványhelyzet. Külön aggodalomra ad okot, hogy Szlovéniában is igazolták a koronavírus új, omikron változatát”
– hangoztatták.