„Ez csak olaj a tűzre!”

„Ez csak olaj a tűzre!”

Olajat öntenek a tűzre a Szociál-liberális Szövetség (USL) politikusai, akik a romániai magyar közösséget hibáztatják a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazás "kudarcáért". Ezt írta szerdán az Adevarul című napilap.

Az újság külön véleménycikkben foglalkozik azzal, hogy több kormánypárti szociálliberális politikus a romániai magyarokat tette felelőssé azért, hogy érvénytelen lett a népszavazás. A lap többek között Puiu Hasotti román kulturális minisztert idézi, aki szerint a magyarokat egyházi vezetőik “manipulálták”. Radu Mazare, Konstanca polgármestere kijelentette: “a magyarok miatt vesztettünk”. A szerző szerint veszélyesek ezek a kijelentések, hiszen az etnikai jellegű vádak fokozzák a politikusoknál gerjesztett “gyűlölethangulatot”. A szerző szerint az USL vezetői saját politikai hozzá nem értésüket akarják leplezni azzal, hogy újabb céltáblát jelölnek meg, amely nyilvánvalóan etnikai jellegű és ezért “robbanásveszélyes”. A lap szerint ez újabb bizonyítéka a “felelőtlen hatalomgyakorlásnak”.

A magyarokra mutogató USL-es politikusok nem értették meg, hogy a romániai magyar közösséget “nem lehet olyan könnyen manipulálni, mint a dél-romániai oltyánokat” – írja a kommentátor. Szerinte a magyarok fegyelmezetten szavaznak akkor, amikor a tét közvetlenül kapcsolódik saját politikai céljaikhoz. “A romániai magyarok számára nem volt fontos Basescu leváltása, de ennek kommunikációs jellegű oka van és nem etnikai – olvasható az Adevarulban.

Kapcsolódó cikkek