A magyar kormány elkötelezett a zsidó közösség jogainak tiszteletben tartása mellett

A magyar kormány elkötelezett a zsidó közösség jogainak tiszteletben tartása mellett

orbán viktorOrbán Viktor Brüsszelben kijelentette, a magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a társadalom értékes közösségének számító zsidóság jogait feltétel nélkül tiszteletben tartsák.

A miniszterelnök Mose Kantort, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke mellett több más európai zsidó vezetővel, köztük Feldmájer Péterrel, a MAZSIHISZ elnökével és Zoltai Gusztávval, a szervezet ügyvezető igazgatójával közösen találkozott az EU soros elnökségét ellátó Magyarország miniszterelnökével – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtóstábjának vezetője, aki maga is jelen volt az eszmecserén.

A magyar kormány fellép az emberi méltóságot, illetve a zsidóságot sértő jelenségekkel szemben – jelentette ki a megbeszélésen a miniszterelnök. Orbán Viktor kifejtette a zsidó vezetők előtt, hogy a magyar EU-elnökség meghatározó eleme az emberi méltóság tiszteletben tartása, az Európában élő közösségeknek kijáró tisztelet feltétlen megadása.

A zsidó vezetők megállapították, hogy a gazdasági válság következtében tavaly erősödött mind a hagyományos, mind az Izrael-ellenesség formáját öltő antiszemitizmus. A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy e tendencia megállítása az európai politikai feladata is. Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarországon ugyanakkor az előző időszakhoz képest mind az általános értelemben vett politikai közhangulat, mind a zsidóságot övező közhangulat javult – közölte Havasi Bertalan.

Kapcsolódó cikkek