Hétvégén ismét Fitparádét tartanak

Hétvégén ismét Fitparádét tartanak

A hétvégén 17. alkalommal rendezik meg a Fitparádét, Magyarország legnagyobb kétnapos, nemzetközi multisport fesztiválját.

Buranits Ildikó promóter a keddi sajtótájékoztatón kiemelte, sporttörténelmet írnak, mivel 15 év után ismét Budapesten kerül sor a “fitnesz sportok Forma-1-es versenyére”, az IFBB PRO Bodybuilding és Bikini Grand Prix-re, amely a Las Vegas-i Mr. Olympia kvalifikációja.

Három helyszínen zajlanak majd az események: a Mom Sport nagycsarnokában, a környező parkban és az uszodában.

A díszvendég ezúttal is Timea Majorova fitnesz sztár lesz, aki karrierje során többször döntős helyen végzett a sportág csúcsának számító fitnesz Miss Olympián, emellett több száz nemzetközi magazin címlapján szerepelt.

A Fitparádé alkalmával – melynek koncepciója a legnépszerűbb edzőtermi-, erő- és ügyességi sportokra épül – a felnőttek különböző küzdősport-bemutatókat és -bajnokságokat is láthatnak, köztük szkander világkupát és rúdtánc-bajnokságot. A családi program részeként a gyerekek játszóparkban tölthetik az időt, ahol többféle versenyt rendeznek nekik.

A rendezvény mindkét napján 10 órakor kezdődnek a programok, a kerti eseményeket a helyszínen regisztrálók ingyen látogathatják, a sportcsarnokbeli versenyekre az ülőjegy 5000 forintba kerül.

Kapcsolódó cikkek