forrás: pixabay.com

Tanuljon egy különleges szakmát, legyen világosító

Tanuljon egy különleges szakmát, legyen világosító

A Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) államilag elismert felnőtt szakképzést indít a hiányszakmának számító koncert és televízió műsor világosítók számára az A38 Akadémia partnerségében. Ezt közölte az alapítvány csütörtökön.

A tájékoztatás szerint a képzést támogatja a RaKÉTa-ösztöndíjprogram, amelyet a MTPA a szakma segítésére létrehozott. A képzésre az A38 Akadémia weboldalán 2023. március 7-ig lehet jelentkezni.

Botond Szabolcs, a Magyar Turisztikai Program Alapítvány társelnöke, a Visual Europe Group vezérigazgatója a közleményben kiemelte, elenyészően kevés az igazán jó rendezvénytechnikus, jelenleg meg kell küzdeni az utánpótlásért.

Váczi Kristóf, az A38 Akadémia képzési vezetője szerint a generáció- és a technológiaváltás egyszerre teszi szükségessé a legkorszerűbb tudást nyújtó koncert és televízió műsor világosító szakképzést, amihez különleges lehetőséget kínál az MTPA RaKÉTa-ösztöndíjprogramja. A közleményben kitértek arra, a rendezvényszektor támogatására létrejött Magyar Turisztikai Program Alapítvány egyik célja feltérképezni, hogy a hazai intézmények milyen rendezvényipari képzési portfólióval rendelkeznek. A képzési lehetőségek összegyűjtése mellett 2022 őszén az MTPA úgy döntött, hogy a szakma segítésére ösztöndíjprogramot hoz létre, aminek keretében ösztöndíjas helyeket ajánlott fel rendezvényszervezői, illetve háttéripari képzésekre a partner felnőttoktatási intézményekben.

Kapcsolódó cikkek