Száz tonna halat értékesít naponta a Hortobágyi Halgazdaság

Száz tonna halat értékesít naponta a Hortobágyi Halgazdaság

Óriási a kereslet a hortobágyi halak iránt: a karácsonyt megelőző időszakban napi száz tonna halat értékesít a Hortobágyi Halgazdaság. Ezt közölte a társaság vezérigazgatója pénteken az MTI-vel.

Simon Károly tájékoztatása szerint az általuk évente értékesített 1500 tonna hal 60 százalékát decemberben adják el, bár – mint hozzátette – a halak áfájának 5 százalékra csökkentése után az év első negyedévében dupla annyi halat értékesítettek, mint egy évvel korábban.
A halakat a telelő medencékből szállítják az áruházláncok üzleteibe, illetve a saját mintaboltjaikba.

A Hortobágyon termelt halak 80 százaléka ponty, ezek közül is leginkább a 2-2,5 kilogrammos, úgynevezett “három nyaras”, vagyis három éves példányokat keresik. A többi busa és amur, 5 százalék pedig ragadozó: harcsa, csuka és süllő – ismertette a részleteket a vezérigazgató.

Megjegyezte, hogy az idén a korábbinál nagyobb vásárlói igényt tapasztaltak a ragadozók esetében, a süllő például, bár a legdrágább hal, már teljesen elfogyott.

Simon Károly elmondta azt is, hogy a feldolgozott termékekért napok óta tart a roham az üzletekben, az élőhelyes árusítóhelyeken pedig a hideg idő miatt a korábbi évekhez képest néhány nappal később, gyakorlatilag pénteken kezdődött a csúcsforgalom.
Romániába és Lengyelországba is jut a hortobágyi halból: a halak 15 százalékát exportálják a két országba.

Az árak gyakorlatilag azonosak a tavalyival: egy-két termékük ára 1-2 százalékkal magasabb, a többi viszont olcsóbb, szeletelt hortobágyi halhoz például most alacsonyabb áron juthatnak hozzá a vásárlók, mint egy évvel korábban.

A tavalyi 1,2 milliárd forintos árbevételét az idén szeretné túlszárnyalni a Hortobágyi Halgazdaság, amire a decemberi forgalmat tekintve jó esélyt lát a vezérigazgató.

Kapcsolódó cikkek