Idén is fantasztikus kínálattal várják Veszprémben

Idén is fantasztikus kínálattal várják Veszprémben

Harminc koncert és harminc borász várja az érdeklődőket a 9. Rozé Rizling Jazz Napokon július 5. és 14. között Veszprémben. Ezt jelentette be a rendezvénysorozat ügyvezető igazgatója.

Mészáros Zoltán közölte, a Veszprémfest kísérőrendezvényeként megvalósuló rendezvénysorozat ingyenesen látogatható.

“A közönség hazai fellépőket hallhat majd, közöttük számos helyi és környékbeli előadót”

– tette hozzá.

A rendezvény nyitónapján a Soul & Emotion, a Szűcs Gabi Stereo Swing és a Biga Acoustic Live lép közönség elé. Másnap a Lilienn & Kónyai Tibor Quartet, Gereben Zita és Ruby Harlem szórakoztatja az érdeklődőket. Július 7-én Kazai Ági & Stefan Uhrinak, a Náray Erika Quintet és a Farkas Gábriel Band lép közönség elé.

Az Intermezzo, a Gáspár Szilvi Jazz Band és a Bin-Jip nevű formáció július 8-án lép színpadra, másnap pedig a Sofi & The Funktazi, Király Martina és a The Bluesberry Band ad koncertet.

A Búzás Banda, a Bagóczky Lívia & Oláh Krisztián Quintet és Tóth Vera július 10-én zenél majd. Másnap a Quiet Chords, a Ti+Mi, valamint Tim Lothar and The Mojo muzsikáját lehet meghallgatni.  A Gyöngyhalász Latin Zenekar, Szőke Nikoletta és Roby Lakatos július 12-én zenél majd a közönségnek. A Time Out Duo, a Soul Surge és a Jumping Matt & His Combo nevű formáció másnap lesz hallható.

A fesztivál zárónapján a Swing-swing, a SoLaTi Music és Malek Andrea koncertezik.

Mészáros Zoltán közölte, a szervezők célja, hogy a július 10. és 13. között zajló VeszprémFest nagyszínpadának elsősorban nemzetközi fellépőkre épülő és belépőjegyes koncertjei mellett egy ingyenes, mindenki számára elérhető rendezvény is várja a közönséget.

Zsandár Tamás, a rendezvény egyik szervezője elmondta, hogy a balatoni borrégió pincészeteinek borait lehet majd megkóstolni az Óváros téren.

A borászatok mellett teret kapnak a helybéli őstermelők készítményei és kézműves ételek is – fűzte hozzá.

Kapcsolódó cikkek