A hétvégén világszerte kialszanak a fények

A hétvégén világszerte kialszanak a fények

Árnyékba borult Föld

“A Föld órája kampány célja az energiatakarékos életmód gondolatának terjesztése. Azt szeretnénk elérni, hogy a mindennapokban tudatosan, odafigyelve használjuk az energiát, ne pazaroljunk” – mondta el Dakó Andrea, a WWF Magyarország kommunikációs igazgatója. A zöldszervezet közleménye szerint a 2007-ben Ausztráliából kiinduló akció mára a világ legnagyobb klímavédelmi mozgalmává nőtte ki magát, tavaly már százhuszonnyolc ország és mintegy 1,3 milliárd ember csatlakozott a kampányhoz. Idén a résztvevő országok száma százharmincháromra növekedett, többek között az összes G20 tagországban és a világ huszonöt legnagyobb városában is kialszanak a fények március utolsó szombatján. Olyan világszerte ismert épületek borulnak majd sötétbe, mint a gízai piramisok, az Eiffel-torony, az athéni Akropolisz, a Buckingham-palota és a Big Ben, a római Colosseum és az Empire State Building.

 Párizs, az Eifel-torony

Párizs

Magyarország negyedik éve vesz részt a Föld órájában. Idén eddig 2914 személy, hetvenhárom település és kétszáznegyvenhárom intézmény, vállalat jelezte részvételét. Az országban elsötétül többek között a Lánchíd, a Parlament, a Duna-korzó, a New York Palota, a Nemzeti Színház, az egri székesegyház, a kecskeméti Cifra Palota, a siófoki Víztorony és a kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyház. A Föld Órájához számos hazai vállalat és intézmény csatlakozott: a ferihegyi repülőtér elsötétíti egyik kifutópályáját; a Tesco a háromezer négyzetméternél nagyobb hazai áruházaiban csökkenti a beltéri világítását, a kültéri reklámokat pedig elsötétíti, a Metro-áruházak oszlopvilágítása és világító felirata alszik ki egy órára, az Eston International ingatlanpiaci cég hatvan percre elsötétíti weboldalát, a Tetra Pak pedig nemzetközi szinten hívja fel minden munkatársát, beszállítóját és kereskedelmi partnerét a részvételre. A Föld órájához kapcsolódóan országszerte számos rendezvényt tartanak, amelyekről film is készül majd, a szervező WWF a budai Várban és Szegeden ünnepel. Külön rendezvénnyel csatlakozik a Külügyminisztérium, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közös energiatakarékossági szemléletformáló kampánya, a Kapcsold Ki!. A XIX. kerületi Városház téren szombat este fél 8-tól villanykörte-csereakció és köszöntők után debütál a Klímadal, Fésűs Nelly előadásában.

A Föld órájához csatlakozó hazai vállalatok, települések listája, valamint a különböző programok és klímavállalások, köztük David Cameron brit miniszterelnöké is megtalálhatók az akció honlapján, a www.foldoraja.hu címen. A programok mellett hírességek sora színesíti a kampányt. Idén Miranda Kerr ausztrál szupermodell csatlakozott a Föld órája nagykövetek illusztris táborához, amelynek már eddig is tagja volt Cate Blanchett, Edward Norton, Gisele Bündchen, Tom Jones és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. Az idei Föld óráján a WWF a japán katasztrófa áldozatairól is megemlékezik.

Kapcsolódó cikkek