Új pályázatok több százmillós kerettel

Új pályázatok több százmillós kerettel

pályázatMegjelentek az idei kábítószer-prevenciót célzó pályázatok, összesen közel négyszázmillió forintra lehet kérelmeket beadni szeptember 1-ig.

Téglásy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúsági ügyekért felelős főosztályvezetője az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) országos nyári táborában vasárnap MTI-nek elmondta, a három pályázati kiírás infrastruktúra fejlesztésre, prevenciós programokra – így iskolai megelőzésre is – és rehabilitációra vonatkozik. Minden olyan kezdeményezést szeretnének támogatni, amely a 14-29 éves fiatalok kábítószermentes életét segíti elő – mutatott rá Téglásy Kristóf.

A fő cél, hogy elérjék ezeket a fiatalokat és minél hatékonyabban képviseljék, hogy drogok és más káros anyagok nélkül is lehet szórakozni, élni, tanulni. A főosztályvezető kutatásokra hivatkozva azt mondta, hogy lecsökkent azoknak az életkora, aki először próbálják ki a szereket, ami már 15-16 éves korban is tapasztalható. A kábítószer-használat szempontjából a legveszélyeztetettebbnek a 15-24 éves korosztály minősül – jelezte.

A pályázatok a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján, a www.ncsszi.hu oldalon érhetők el. Kitért arra is, hogy a Gyermek és Ifjúsági Alap (GYIA) pályázatait 125 millió forintos kerettel hirdetik meg várhatóan augusztus 10-én. A rendelkezésre álló forrásból képzéseket és ifjúsági programokat, rendezvényeket támogatnak. Utófinanszírozással az idei nyári táborokat is támogatják – jelezte a főosztályvezető, hozzátéve: lehetőség van ugyanakkor a forráshiánnyal küzdő szervezetek számára előfinanszírozást is kérni. Ezeket 2012. márciusáig kell megvalósítani. A pályázatokhoz 10 százalékos önrész szükséges, amit azzal indokolt, hogy a pályázatok mögött megfelelő komolyság álljon, és ne legyenek olyan szerződött projektek, amiket nem tudnak esetleg megvalósítani.