Külföldre tart az EME Zrt.

Külföldre tart az EME Zrt.

EMEAz Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt.-n keresztül tavaly 11 millió tranzakció futott át, kapacitásainak a magyarországi tranzakciók csak egyötödét teszik ki, ami azt jelenti, hogy jelentősebb beruházás nélkül terjeszkedhet a régióban. Ezt írta a csütörtöki Napi Gazdaság. 

Ralovich Gábor vezérigazgató a lapnak elmondta, már elindultak a tárgyalások a régiós terjeszkedésről. A cég vezetője elsősorban a cseh, szlovák és román nagyvárosokban lát lehetőséget a mobilparkolási szolgáltatás beindítására, ezen országokban ugyanis még nagyon kezdetleges állapotban van a szolgáltatás. Lengyelországban ugyan már működik egy, az EME rendszeréhez hasonló, de az ottani cég egyhavi forgalma a magyar cég egynapi teljesítményének felel meg. Nem reménytelen a nyugat-európai irány sem, így elképzelhető, hogy a magyar technológia Ausztriában is megjelenik a következő években. A terjeszkedés ráadásul nem jár jelentős beruházással, egy-egy város rendszerbe csatolása ugyanis szinte költségmentesen megoldható – viszonylag rövid idő alatt.

AZ EME a magyar Central Fund résztulajdonában van – tavalyi ár­bevétele 2,7 milliárd forint volt, amely idén várhatóan egymilliárddal emelkedik. A mérleg szerinti eredmény is magasabb lesz: a 2010-es 97 millió forintról a tervek szerint 117 millióra nő – írja a lap.