Kiszáll az állam a Gránit Bankból

Kiszáll az állam a Gránit Bankból

A magyar állam értékesíti a Gránit Bankban lévő 36,5 százalékos tulajdonrészét A hírt Varga Mihály jelentette be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: július 20-tól kétfordulós pályázat keretében kívánja eladni az állam a tulajdoni hányadát, és a kormány azt reméli, hogy a befektetett 4,3 milliárd forint felett értékesítik a bankban lévő állami részesedést. A tranzakció remélhetőleg az év végéig lezárul – tette hozzá.

Varga Mihály elmondta, a kisebbségi részvénycsomag értékesítése két szakaszban, nyilvános értékesítési eljárás keretében zajlik majd. 
Kiemelte, a kormányzati döntés összhangban van azokkal a stratégiai célokkal, miszerint az állam nem kíván hosszú távon tulajdonosi szerepet vállalni a magyar bankrendszerben. 

Hangsúlyozta, nem tőzsdei bevezetésről van szó, hanem nyílt, két szakaszos értékesítésről. Az indikatív ajánlatok benyújtásának határideje szeptember 1-je, ezt követően jönnek a jogi procedúrák, értékelés, a nyertes ajánlatról idén november végéig értesítik a sikeres pályázót. Több ajánlatra is számítanak, a Gránit Bankban lévő állami hányadra akár szakmai, akár pénzügyi külföldi vagy hazai befektető is tehet ajánlatot a nemzetgazdasági miniszter ismertetése szerint.

Varga Mihály emlékeztetett: a kormány 2010-es hivatalba lépése után a hazai bankrendszer megerősítését és stabilitásának fenntartását tűzte ki stratégiai célként. A magyar tulajdonú pénzintézetek aránya a mérlegfőösszeg alapján már 50 százalék fölé emelkedett, ez a cél teljesült, az állam most elkezdi visszavonulását a szektorból. 

Kiemelte, a Gránit Bank szintén 2010-ben alakult meg, hazai magánbefektetők alapították, indulása után már 2-3 évvel, 2013-ban olyan növekedési szakaszba jutott, hogy az államnak résztulajdonosként is érdemes volt belépnie a pénzintézet részvényesesei közé. 
A Gránit Bank tevékenysége jól illeszkedik a kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseihez, a hitelintézet kivette szerepét a vállalatok finanszírozásából, a bank mérlegének meghatározó részét adják a vállalati hitelek, a bank jelentős szerepet vállalt a kis- és középvállalkozások hitelezésében, finanszírozásában is – mondta.

Varga Mihály rámutatott, a Gránit Bank az elmúlt hét évben üzleti aktivitását látványosan megnövelte, a kezdeti 7 milliárd forintos mérlegfőösszeg 2016 végére 228 milliárd forintra nőtt, és három éve már nyereséges.
 Pozitívumként értékelte, hogy a Gránit Bank élen jár a digitalizációban, európai viszonylatban is számos úttörő innovációt vezetett be, olyan fejlesztéseket valósított meg, amelyek összhangban vannak a kormány törekvéseivel.

Kérdésre a Budapest Bank eladásával kapcsolatban Varga Mihály elmondta, ahogyan a kormány azt korábban vállalta, a bankokban lévő tulajdoni hányad eladását tervezik. Rámutatott, hogy a bankszektor első 5 meghatározó bankjában már nincs állami tulajdon, a Budapest Bank esetében is erre törekednek, az állami rész eladásának előszítése zajlik. Nehéz meghatározni, hogy egy ilyen állami tulajdonrész értékesítése mikor a legjobb, a kormány szempontjából lényeges kérdés, hogy a bankrendszer stabil, a bankok egyre többet hiteleznek – jelezte a nemzetgazdasági miniszter.