Csabai Ferenc, az Itaka Magyarország operatív igazgatója a járatindítás kapcsán elmondta: régi igényt igyekeztek kielégíteni azzal, hogy a nyugat-magyarországi utasok számára a Hévíz-Balaton Airportról is nyaralójáratot indítanak. Az előfoglalások alapján január végére már 35 százalékos telítettsége volt az első gépnek, és bár a geopolitikai helyzet okozott némi megtorpanást, de végül 99,5 százalékos kihasználtsággal indult el az első járat, ami igazolta a létjogosultságát.

A Sármellék és Antalya közötti charterek heti rendszerességgel közlekednek szeptember 19-ig. A 168 fős kapacitású repülőgépek révén több mint 2300 utast tudnak szállítani, terveik szerint 90 százalék feletti telítettséggel, az idei szezon sikerén múlik az is, hogy további célpontokat is beillesztenek-e jövőre az operatív igazgató elmondása szerint.
Sármellék sok ember számára könnyebben és gyorsabban elérhető, mint Bécs, Pozsony vagy Budapest, az utazók pedig ingyen parkolhatnak.
“Antalyában magyar asszisztencia és animátorok foglalkoznak a vendégekkel, ami az utasok számára megnyugtató lehet a jelenlegi hektikus világban”
– jegyezte meg.
Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport ügyvezető igazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy a repülőtérnek is fontos mérföldkő az új charterek indítása, mert közelebb hozza a térségben élők számára a nagyvilágot, a török tengerpartot.
Arra is kitért, hogy egyre inkább felértékelődik a regionális repülőterek szerepe, az utasok szeretik a közelben, kényelmesen elérhető lehetőségeket, ezt a foglaltsági adatok is jól mutatják.











