Az igazságszolgáltatástól vár megoldást a Budapest Airport

Az igazságszolgáltatástól vár megoldást a Budapest Airport

Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérAlkotmánybírósághoz fordult a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport, miután a cég szerint alkotmányos elveket sért a hirtelen és aránytalan mértékben megemelt önkormányzati telekadó.

A Budapest Airport beadványa szerint a főváros XVII. és XVIII. kerületi önkormányzatánál kivetett 2012-es telekadó mértéke megsérti az arányos közteherviselés alkotmányos elvét ezért kéri a repülőtér az Alkotmánybíróság állásfoglalását. A Budapest Airportnak csak az idei évben a helyi iparűzési adón felül további 2,25 milliárd forint telekadót kell fizetnie, ami a 2011-es kötelezettség 330 százaléka – ismertetik. A repülőtér jogi álláspontja szerint a két helyi önkormányzat differenciálatlanul és aránytalanul magas mértékben állapította meg a telekadó mértékét. A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér területe 1.515 hektár, amelynek túlnyomó része a két fővárosi kerület önkormányzatához tartozik – ismertetik.

A Budapest Airport jogi szakértői hangsúlyozzák, hogy a repülőtérnek, az üzemelés jellege és biztonsága miatt hatalmas, másra, például mezőgazdasági művelésre nem hasznosítható területtel kell rendelkeznie, emiatt a kivetett telekadót is arányosan, a vállalat közteherviselő képességét is figyelembe véve kellett volna megállapítani. A Budapest Airport így is a dél-pesti régió legnagyobb adófizetője, csak tavaly nem kevesebb, mint 7 milliárd forint adót fizetett különböző jogcímeken a költségvetésbe és az önkormányzatok számlájára – írják. A rendszeres adófizetés mellett a repülőtér üzemeltetője a 2006-os tulajdonosváltás óta több mint 265 millió eurót (mintegy 76 milliárd forintot) fektetett be a repülőtér infrastruktúrájának fejlesztésére és bővítésére, ezzel teljesítette a magyar állam felé a privatizáció során vállalt kötelezettségét – szögezi le a cég.

A Budapest Airport emlékeztet rá, hogy a Malév 2012. február 3-án bekövetkezett csődje az egész magyar légiközlekedést elhúzódó és mély válságba taszította, sok ezer munkahely szűnt meg a repülőtéren és továbbiak elvesztését hozhatja magával a magyar szállodaiparban és idegenforgalomban, ha továbbra sem történik “semmi a válság kezelésére”. Az aránytalanul magasan megállapított telekadó csak tovább súlyosbítja a repülőtér helyzetét, ami pedig tovább rontja a magyar gazdaság és a magyar főváros versenyképességét a régióban – fogalmaznak. A Budapest Airport különös egybeesésnek találja, hogy a telekadó módosítás egyik fő kedvezményezettje az a XVII. kerület, amely – az egy önkormányzatok gazdálkodását vizsgáló felmérés szerint – rekord mértékű, milliárdos nagyságrendű adósságot halmozott fel tavaly. A Magyar Progresszív Intézet által vizsgált 46 legnagyobb magyar önkormányzat közül a főváros XVII. kerülete volt 2011-ben a harmadik legnagyobb mértékben eladósodó önkormányzat, 230 százalékkal növelve egy év alatt az adósságállományát – áll a közleményben. Az egy lakosra jutó eladósodottság pedig 209 százalékkal emelkedett, amivel a vizsgált önkormányzatok közül a negyedik helyre került. Ezek után ez év márciusában a XVII. kerület polgármestere terjesztette elő a parlamentben a budapesti repülőteret aránytalanul sújtó törvénymódosítást, miközben a magyar légiközlekedés és turizmus már súlyos mélyrepülésben volt a Malév csődjének következtében – írja a BA.

“A Malév csődje nyomán kialakult válságos helyzet kezelése érdekében a Budapest Airport egy olyan, több mint tíz pontból álló javaslatcsomagot nyújtott be a minisztérium részére, amelynek részét képezte a repülőteret sújtó telekadó-terhek jelentős csökkentése is. A javaslatra egyrészt elutasítás, illetve a telekadó további emelése volt a válasz, ezért a repülőteret üzemeltető cég immár kénytelen jogi eszközöket is alkalmazni” – indokolta az AB beadvány benyújtását Jost Lammers a közleményben. A Budapest Airport vezérigazgatója hozzátette: “a település legnagyobb adófizetőjeként és munkaadójaként nagyon bízunk abban, hogy eredményre vezetnek tárgyalásaink a repülőtérnek otthont adó XVIII. kerület önkormányzatával, amelyek célja egy, a regionális gazdasági szereplők érdekeit is figyelembe vevő, korrekt helyi adópolitika kialakítása.”