A magyarok meg a korrupció

A magyarok meg a korrupció

A magyar vállalatvezetők sokkal inkább cégük érdekeinek szolgálatába állítható eszközként, semmint személyes anyagi előny forrásaként tekintenek a korrupcióra. Ezt írta egyik internetes blogjában a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai politikai-üzleti napilap európai kiadása, egy friss tudományos felmérés következtetéseit ismertetve.

Magyarország, Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia vállalatainak – köztük a magán- és a közszférához egyaránt tartozó cégeknek – összesen 870 közép- és felsővezetőjét kérdezték ki a kutatás során, amelynek koordinátora Perényi Áron, az ausztráliai Melbourne-ben működő Swinburne egyetem tanára volt.
    
A korrupció témájának szentelt teljes tanulmány novemberben lát napvilágot. A WSJ ismertetéséből mindenesetre kitűnik, hogy a menedzserek nagy része mind a négy visegrádi országban úgy látja, hogy a korrupció hasznos eszköz lehet “a dolgok elintézéséhez”, míg a felelősségérzet, a szabályok követése és az átláthatóság “luxusnak” számít. A négy országbeliek közül a lengyel cégvezetők válaszai tanúskodtak viszonylag leginkább etikus üzleti szemléletről.
    
A WSJ blogja kitért egy másik felmérésre is, amelyet idén végzett el a Transparency International nevű korrupcióelemző nemzetközi szervezet 102 országban. Eszerint az EU-tagállamok közül Magyarországon hajlamosak a legkisebb arányban – mindössze 30 százalékban – jelenteni, ha korrupciót tapasztalnak.