Kisebb árbevétel, de nagyobb eredmény

Kisebb árbevétel, de nagyobb eredmény

SynergonAz idei első negyedévet az előző évinél 39 százalékkal kisebb, 2,527 milliárd forint konszolidált bevétellel és 119 millió adózás utáni eredménnyel zárta a Synergon Informatika Nyrt. Az értékesített termékek és szolgáltatások költsége ugyanakkor 56 százalékkal 1,416 milliárd forintra csökkent.

A múlt év első negyedévében a társaság 346 millió forint adózás utáni veszteséget halmozott fel. A nemzetközi pénzügyi standardoknak (IFRS) megfelelően készült gyorsjelenésben a társaság rögzítette, a cégcsoport eredményessége a január-márciusi időszakban jelenősen javult annak ellenére,hogy a központosított nyílt közbeszerzési eljárás informatikai tárgyú pénzügyi kerete még nem nyílt meg, így az árbevétel elmarad a tavalyi év azonos időszakához képest.

Így a korábbi év hasonló időszakával történő összehasonlítás adatai némileg torzultak, a társaság értékesítési árbevételét negatív irányba befolyásolta a licence értékesítések időbeli eltolódása.

Jeszenszky Zoltán, a Synergon Informatika Nyrt. igazgatótanácsának elnöke elmondta: az egész világot érintő gazdasági problémák az informatikai szektorba is begyűrűztek, azonban a korábbi években megtapasztalt beruházási stop lassan felenged. A nagyvállalatokat és a közszférát érintő többéves megszorítások után 2012-ben lassan belátják a cégvezetők és a döntéshozók, hogy amennyiben nem frissítik, illetve a piaci igényekhez nem igazítják informatikai rendszereiket, a működésüket is veszélyeztető helyzetbe kerülhetnek.

Az iparág fellendüléséről beszélni még nem lehet, azonban a jól megtervezett vállalati stratégiák lassan-lassan elkezdenek beérni, így a Synergon Csoport 2011-ben elindított irányváltása is már kézzelfogható eredményeket produkál – tette hozzá. A Synergon részvények a BÉT “B” kategóriájában forognak, szerdán a papír 3,7 százalékos emelkedéssel 283 forinton zárt. Az elmúlt egy évben a részvény minimális ára 190, a legmagasabb ára 355 forint volt.