Busás jutalmakat kaptak kerületi vezetők

Busás jutalmakat kaptak kerületi vezetők

Milliós jutalmakat kapott több kerületi vezető is a Blikk szerdai összeállítása szerint, és több önkormányzatnál a dolgozóknak is fizettek év végi pénzeket.

A lap a teljesség igénye nélkül több kerületi önkormányzatról ír, ahol különböző összegű jutalma- kat szavaztak meg a vezetőknek, illetve a közalkalmazottaknak. Így például Újbuda, ahol Hoffmann Tamás polgármesternek 3,5 millió forintot szavazott meg a képviselő-testület, ám a kerületi vezető a jutalmáról lemondott, és azt egy helyi templomnak, illetve két óvodának ajánlotta fel.

A beszámoló szerint jutalmat kaptak még kerületi vezetők Budafokon, Pesterzsébeten, Kispesten, Kőbányán. Csepelen egy önkormányzati cég vezetője kapott több millió forintos célprémiumot, míg a XVI. kerületben csak az intézményvezetőket díjazták.