Visszafizettetik az állami cégvezetőkkel jutalmaik egy részét

Visszafizettetik az állami cégvezetőkkel jutalmaik egy részét

Visszafizettetné a kormány az állami vállalatok vezetőivel az idén felvett jutalmaik kétmillió forint feletti részét.

A kormány szerdai ülésén felkérte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, hogy szólítsa fel az érintett állami cégek vezetőit – “a jogi helyzettől függetlenül” – az idén felvett jutalmak és prémiumok kétmillió forint feletti részének visszafizetésére – közölte a Kormányzati Információs Központ az MTI-vel.

Közleményükben emlékeztettek, hogy a kabinet rendkívüli jelentést kért a közigazgatásban és az állami vállalatok vezetőinek idén kifizetett jutalmakkal és prémiumokkal kapcsolatban. A jelentés alapján az egyértelmű, hogy a közigazgatásban a jogszabály alapján járó egyéb juttatásokon kívül más kifizetés nem történt – tájékoztatott az információs központ, megerősítve a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi közlését.

A Blikk hétfőn írt arról, hogy havi fizetése kilenc-tízszeresét kapta prémiumként tavalyi munkája elismeréséül több állami cég vezetője, a legtöbbet, 19,2 millió forintot Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója, Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

A Fidesz politikusai hétfőn, majd kedden is jelezték, hogy nem helyeslik a milliós jutalmakat. Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, hogy szerinte az érintetteknek eleve fel sem kellene venniük a prémiumot. Ha pedig már felvették, fordítsák jótékony célra – mondta.

A jutalmakat az ellenzék is kifogásolta. Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja közölte, pártja azt várja, a Fidesz szerezze vissza az állami cégek vezetőitől a milliós prémiumokat. A jobbikos Apáti István ugyancsak arról beszélt, hogy pártja visszafizettetné a magas év végi jutalmakat az állami vállalatok vezetőivel.