fotó: pixabay.com

Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP június első hetének végén

Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP június első hetének végén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 859,37 pontos, 1,81 százalékos emelkedéssel, 48 282,14 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője azt mondta, kirobbanóan jó volt a hangulat a magyar piacon, így folytatódott az emelkedés, ennek köszönhetően a BUX-index és a vezető részvények közül az OTP is új történelmi csúcsra emelkedett. Az elemző szerint a blue chipek közül még a Richter is kiemelkedett, ugyanis bár pénteken már a 225 forintos osztalékszelvény nélkül forgott, a papír a csütörtöki (8155 forintos) záróárfolyama felett tudott zárni.

Varga Zoltán közölte, hogy bár piacmozgató hír nem érkezett, az emelkedés annak köszönhető, hogy továbbra is erőteljes a kereslet a magyar eszközök iránt.

A Mol 26 forinttal, 1,09 százalékkal 2420 forintra erősödött, 3,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 265 forinttal, 1,65 százalékkal 16 290 forintra, új történelmi csúcsra emelkedett, a részvények forgalma 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 406 forinton állt, forgalma 268,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,04 százalékkal 8240 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3733,15 ponton zárt pénteken, ez 8,46 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Kapcsolódó cikkek