fotó: pixabay.com

Reggel még nem volt egyértelmű, merre indul a kereskedés

Reggel még nem volt egyértelmű, merre indul a kereskedés

A bizonytalan nemzetközi befektetői hangulat miatt iránykereséssel, enyhén negatív irányú mozgással indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP továbbra is a 9000 forintos szinttel küzd. A Mol árfolyama a 2000 forintnál található ellenállási szintben akadt meg, ugyanakkor hozzátette, az olaj jegyzése szerdán emelkedést mutat, ez némileg segítheti a Mol árfolyamát is.

A Richter végül nem tudta áttörni a 6400 forintos szintet,  amely így továbbra is akadályozza az emelkedést. A Magyar Telekom jegyzésében új sáv jött létre 360-380 forint között, az elemző szerint most ismét a 360 forintos támaszra érdemes figyelni.

Arról is beszámolt, hogy a Mol a rendkívüli helyzetre tekintettel a tavalyi éves eredménye után nem fizet osztalékot, a 2019-es profitját teljes egészében eredménytartalékba helyezi. Amennyiben a helyzet normalizálódik, és a körülmények engedik, a későbbiekben ebből kifizetést teljesíthet a részvényesek felé. A CIB elemzése szerint a koronavírus globális terjedésének lassulásáról érkező hírek érdemben ugyan javították a globális befektetői hangulatot, az óvatosság azonban indokolt.

Ezt támasztja alá, hogy míg Európában tovább emelkedtek a részvénypiacok, New Yorkban azonban a nap végére mínuszba csúsztak az indexek és a szerdai ázsiai kereskedés is inkább lefele mozgó indexeket hozott.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 143,05 pontos, 0,44 százalékos csökkenéssel, 32 715,70 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 34,9 milliárd forint volt. A Mol 58 forinttal, 2,95 százalékkal 1910 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,06 százalékkal 8815 forintra erősödött, forgalmuk 23,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,56 százalékkal 362 forintra nőtt, forgalma 457,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,31 százalékkal 6355 forintra esett, a részvények forgalma 4,4 milliárd forintot ért el.

gtz \ egr \ gkv

Kapcsolódó cikkek