Pozitív nyitást jelez a tőzsdén az elemző május 28-án

Pozitív nyitást jelez a tőzsdén az elemző május 28-án

A továbbra is pozitív nemzetközi befektetői hangulat miatt pozitív irányú nyitásra lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a csütörtöki visszaesést követően. Ezt írta pénteken az MTI-nek Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

“A vezető részvények közül az OTP árfolyamában rövid távú támasz húzódik 15 500 forintnál, míg ellenállást a történelmi maximum képez 15 850 forintnál. Pénteken ismét utóbbi felé indulhat a bankpapír”

– mondta Varga Zoltán.

“A Mol árfolyama továbbra is a 2250-2300 forintos szintek közé van beszorulva”

– mutatott rá.

Arra is kitért, hogy a Richter folytatta útját lefelé, amennyiben a nyolcezer forintos szintet letöri, a következő szint 7800 forintnál húzódik.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 576,71 pontos, 1,24 százalékos csökkenéssel, 45 802,61 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 23,8 milliárd forint volt. A Mol 6 forinttal, 0,26 százalékkal 2264 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 215 forinttal, 1,37 százalékkal 15 520 forintra esett, forgalmuk 10,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,25 százalékkal 404 forintra gyengült, forgalma 487,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 205 forinttal, 2,52 százalékkal 7930 forintra csökkent, a részvények forgalma 8,3 milliárd forintot ért el.