Növekvő forgalomban gyengült a BUX a héten

Növekvő forgalomban gyengült a BUX a héten

Jelentősen nőtt a forgalom, ugyanakkor kissé csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 227,87 ponton zárt pénteken, 81,03 ponttal, 0,21 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél.

A részvénypiac forgalma 83,10 milliárd forint volt az előző heti 56,02 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött heti összefoglalója szerint oldalazott a héten a hazai részvénypiac.

A kommentárban kiemelték, a Richter bejelentette, hogy eszközvásárlási szerződést kötött a Johnson & Johnson leányvállalatával, a Janssen Pharmaceuticával, annak Evra márkanevű fogamzásgátló tapaszára. A Richter 263,5 millió dollárt fizet a megállapodás keretében. Ezzel a vállalat tovább erősíti a nőgyógyászat területén betöltött globális szerepét.

Az Equilor kitért arra is, hogy csökkent a Mol finomítói árrése. Novemberben hordónként 0,8 dollár volt a hazai olajvállalat átlagos finomítói árrése, az egy hónappal korábbi 1,8 dolláros eredményhez képest így jelentősen romló környezetről számolhatott be a társaság. A petrolkémiai árrés ezzel szemben tonnánként 386,8 euróra emelkedett az októberi 340,9 euróról. A Mol folytatta sajátrészvény-visszavásárlási programját. Az elemzésben jelezték, hogy az OECD kedden kiadott előrejelzésében jelentősen javította a magyar gazdaságra vonatkozó prognózist is. A korábbi 8 százalékos visszaesés helyett csak 5,7 százalékos csökkenést várnak erre az évre, majd a következő években átlagosan 3 százalékos bővülést. Az OECD várakozása szerint a jövő év közepétől jelentős javulás várható a munkaerőpiacon, miután a hatékony vakcináknak köszönhetően fellendül a globális kereskedelem.

Felidézték azt is, hogy a hazai GDP 4,6 százalékkal esett vissza a harmadik negyedévben, az éves bázison mért csökkenés megfelelt az előzetesen közölt adatoknak.
A héten a vezető részvények közül csak a Richter erősödött, az árfolyama 2,97 százalékkal nőtt. Pénteken 7455 forinton zárt a papír, heti forgalma meghaladta a 16,5 milliárd forintot.

Az OTP árfolyama nem változott, a hét utolsó kereskedési napján 11 960 forinton zárt, heti forgalma több mint 44,4 milliárd forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 0,39 százalékkal csökkent, a részvény 381,5 forinton zárta a hetet, forgalma megközelítette a 900 millió forintot. A Mol 3,26 százalékkal gyengült a héten, pénteken 2016 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 16,3 milliárd forintot. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3463,96 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 3,63 ponttal, 0,10 százalékkal alacsonyabban.

Kapcsolódó cikkek