A részvénypiac forgalma 57,94 milliárd forint volt a múlt heti 56,15 milliárd forint után, a vezető részvények ára az OTP kivételével esett.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, a héten hullámzóan alakult a magyar tőzsdeindex. Kedden 53 000 pontos történelmi csúcsra jutott, majd korrigált, és bár pénteken nap közben elérte az 53 000 pontos határt, a kereskedést ez alatt fejezte be. Emlékeztettek arra, csütörtökön délután jelent meg a monetáris tanács augusztus 24-i kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyve, amelyből kiderült, hogy a szavazás egyhangú volt. A testület minden tagja 30 bázispontos kamatemelésre voksolt az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében.
A hét eseményei közül kiemelték, hogy szintén csütörtökön megindult a kereskedés az OXO Technologies részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde XTend piacán, ahol bejelentették, a következő években a kibocsátó szeretné, ha a papírok eljutnának a standard kategóriába.
A részvények 4600 forinton zárták az első napot. A hét sztárpapírja a 4iG részvény volt, amely hétfőn 13,98 százalékkal drágult, kedden éves csúcsot ért el 1134 forinton, bár utána ára kissé visszaesett, a hetet 1020 forinton zárta. A cég, amely több közbeszerzési sikeréről számolt be a héten, és akvizíciókra készül 400 milliárd forintért is bocsáthat ki kötvényt a következő két évben. Egyben maximum 7 milliárd forintért új részvényeket bocsátana ki, várhatóan zártkörűen a vezetőség számára.
“A kötvénykibocsátások célja új akvizíciós célpontok megvásárlása, illetve a nemzetközi terjeszkedés finanszírozása”
– írták az összefoglalóban.
A héten 3,83 százalékos erősödést ért el az OTP, a papír 18 700 forinton zárt pénteken, heti forgalma 29,93 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 0,83 százalékkal esett, pénteken 2400 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma a héten több mint 6,9 milliárd forint volt. A Magyar Telekom ára 0,91 százalékkal csökkent, pénteken 434 forinton zárt a részvény, forgalma a héten 366,64 millió forintot tett ki. A Richter árfolyama 2,83 százalékkal esett vissza, a hét utolsó kereskedési napján 8590 forinton zárt, heti forgalma meghaladta az 5,88 milliárd forintot.


