forrás: pixabay.com

Így alakult a hét a magyar piacon

Így alakult a hét a magyar piacon

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 46 645,41 ponton zárt pénteken, 205,27 ponttal, 0,44 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A részvénypiac heti forgalma 38,95 milliárd forint volt az előző heti 46,19 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában közölte, hogy pénteken relatív alacsony forgalom mellett iránykeresés jellemezte a BUX-index mozgását. Ez nagyjából elmondható a nyugat-európai és a régiós tőzsdékről is, így “nem lógtunk ki a sorból”. Ezt megelőzően a héten, szerda kivételével emelkedéssel zárt a BUX-index. Arra is kitértek, hogy kedden tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a várakozásoknak megfelelően nem változtak a kamatkondíciók. A kamatdöntést követő háttérbeszélgetésen kiderült, hogy a bankok számára előírt kötelező tartalékrátát 5 százalékról 10 százalékra emeli az MNB április 1-től, mely jelentős likviditás-szűkítést jelent.

A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 3,64 százalékkal a Mol erősödött, a papír 2788 forinton zárt pénteken, 6,13 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A Richter árfolyama 0,24 százalékkal emelkedett. A részvény 8240 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma 5,39 milliárd forint volt. Az OTP jegyzése 1,06 százalékkal gyengült, a részvény a héten 25,22 milliárd forintos forgalmat ért el, pénteken 11 250 forinton zárt. A Magyar Telekom 1,07 százalékkal csökkent a héten, pénteken 370 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 1,21 milliárd forint volt. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3666,30 ponton zárt a héten, ami 10,49 ponttal, 0,29 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.