Ezt várták szeptember utolsó napjára

Ezt várták szeptember utolsó napjára

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

Varga Zoltán kommentárjában azt írta, hogy az OTP-re érdemes figyelni.

“A bankpapír árfolyama tovább emelkedhet a technikai kép alapján, a következő fontosabb ellenállási szint 13 250 forintnál húzódik”

– írta.

“A Mol jegyzése megkapaszkodott a 2900 forintos szint felett, amely továbbra is fontos támaszt képez, míg az ellenállási szint 3000 forintnál található. A Richter árfolyama visszatért az 5000 forintos szinthez, letörése esetén 4900 forintig korrigálhat vissza, így érdemes figyelni hétfőn”

– közölte.

A Magyar Telekom emelkedése folytatódhat rövid távon, várakozása szerint hamarosan elérheti a 442 forintos ellenállási szintet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 356,46 pontos, 0,88 százalékos emelkedéssel, 40 890,74 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt. A Mol 18 forinttal, 0,62 százalékkal 2940 forintra erősödött, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 1,83 százalékkal 12 820 forintra nőtt, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 437 forintra emelkedett, forgalma 88,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,79 százalékkal 5000 forintra csökkent, a részvények forgalma 683,0 millió forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4322,12 ponton zárt pénteken, ez 54,77 pontos, 1,28 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.