Ez várható a tőzsdén

Ez várható a tőzsdén

tőzsde

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint egy százalékkal a szerdai záróértéke felett nyithat a magyar piac a pozitív nemzetközi hangulat hatására, ami a nap első felében biztosan kitart. Kérdőjelnek nevezte ugyanakkor, hogy a befektetők hogyan értékelik az OTP ukrán leánybankja goodwill értékleírását, ami miatt a bank tényleges jelentett nettó eredménye jelentősebb rosszabb lett a vártnál. A “levegőben ez benne volt”, az OTP alapvetően hozta a tőle várt számokat – jegyezte meg. Kitért arra is, hogy Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed leendő elnökének délutáni szenátusi meghallgatása lehet még hatással a piaci folyamatokra. 

A CIB Bank reggeli elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy csütörtökön a bruttó hazai termék (GDP) adat áll a figyelem középpontjában, a Központi Statisztikai Hivatal ma publikálja a harmadik negyedéves előzetes adatokat. A globális piacok az európai GDP adatok és Janet Yellen meghallgatásáig óvatosak maradnak – vélekednek a CIB elemzői. 

Králik István a KBC Securities vezető üzletkötője szintén óvatos emelkedésre számít a kereskedés során a BÉT-en, az amerikai és az ázsiai piacok is növekedtek. Hozzátette: nagyobb mozgás nem várható a piacon, a GDP-adatnak általában nagy hatása nem szokott lenni a kereskedésre. Az OTP eredménye azt mutatja, hogy vannak kedvezőtlen folyamatok, amit a piac már eddig is tudott – fogalmazott. Úgy vélte, hogy az orosz és ukrán leánybankok túlságosan nagy kockázatai és az ottani szabályozók megváltozása miatt a várakozásokkal ellentétben nem lettek a bank növekedésének motorjai. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 279,39 pontos, 1,49 százalékos csökkenéssel, 18 448,55 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol ára 95 forinttal, 0,66 százalékkal 14 350 forintra csökkent, 481,8 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 117 forinttal, 2,63 százalékkal 4333 forintra esett, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,73 százalékkal 277 forintra erősödött, forgalma 414,0 millió forint volt. A Richter 75 forinttal, 1,70 százalékkal 4328 forintra gyengült, forgalma 4,3 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 2,1 milliárd forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,02 százalékkal 27 705 forintra nőtt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1193,84 ponton zárt szerdán, ez 21,49 pontos, 1,77 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.