Ez történt a tengeren túl április 17-én

Ez történt a tengeren túl április 17-én

Csökkenéssel nyitottak szerdán az irányadó New York-i tőzsdemutatók.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,12 százalékos, az S&P 500-as mutató ugyancsak 0,36 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,97 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Nem várható jelentősebb árfolyammozgás, a befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) nyíltpaci bizottságának januári üléséről készített jegyzőkönyv közzétételére várnak.

A tőzsdezárás előtt két órával nyilvánosságra kerülő dokumentumban fogódzókat keresnek annak megítélésére, hogy mennyire elkötelezett a Fed a rendkívül laza monetáris politika fenntartása mellett.

A Fed már majdnem egy éve a zéró szint közelében tartja kamatait, miközben likviditásnyújtó és eszközvásárlási programjaival masszívan pumpálja a pénzt a koronavírus-járvány sújtotta gazdaságba. A Fed az inflációs cél kezelésének ősszel meghirdetett új, rugalmas megközelítésével hosszabb távon is eltűrheti majd a magasabb inflációt kamatemelés nélkül, hogy támogassa a gazdaság fellendülését és a teljes foglalkoztatottság elérének célját. Elemzők arra figyelmeztettek, hogy ez a laza monetáris politika a Joe Biden amerikai elnök kormányzata részéről javasolt 1900 milliárd dollár értékű új gazdaságösztönző csomaggal párosulva az infláció megugrását eredményezheti.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is borús a hangulat.

Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,39 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,76 százalékos, a párizsi CAC-40 0,26 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,42 százalékos mínuszban állt. A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2043 dollárt adtak, 0,56 százalékkal erősödött a dollár. A jenhez képest azonban 0,10 százalékkal gyengült a dollár, 105,94 jenen forgott. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,73 százalékkal, 1781,20 dollárra, az áprilisi szállítású aranyé pedig 1,13 százalékkal, 1778,60 dollárra csökkent a New York-i árupiacon. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkenésre váltott, de napközben újabb 13 havi csúcson is járt.

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,08 százalékos mínuszban, 63,30 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 0,57 százalékos veszteségben, 59,71 dolláron forgott fél négykor.

A Brent 64,74 dolláron, a WTI pedig 61,26 dolláron újabb több mint egyéves csúcsot döntött napközben. Kedden vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,20 százalékkal, 31 522,75 pontra, újabb történelmi csúcsra emelkedett, míg az S&P 500-as mutató 0,06 százalékkal, 3932,59 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,34 százalékkal, 14 047,50 pontra csökkent.

Kapcsolódó cikkek