forrás: pixabay.com

Ez történt a február 12-i héten a magyar piacon

Ez történt a február 12-i héten a magyar piacon

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 786,77 ponttal, 1,21 százalékkal emelkedett a héten a múlt pénteki záráshoz viszonyítva, így 65 769,75 ponton fejezte be a hetet.

Az összforgalom 37,747 milliárd forintról 49,618 milliárd forintra nőtt heti összevetésben, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában az OTP-vel kapcsolatban kiemelték, hogy a magyar pénzintézet kivonul a román piacról, miután 347,5 millió euróért értékesítette romániai érdekeltségét a Banca Transilvania részére, ugyanakkora az ügylettel összefüggésben a negyedik negyedévben 59,5 milliárd forint értékű leírásra kényszerülhet.

A meg nem erősített sajtóhírek szerint az OTP az ukrán állami Sense Bank iránt érdeklődik, amelynek vételára 57-115 milliárd forint között mozoghat.

Az OTP a hét elején bejelentette, hogy a jegybank jóváhagyása után 60 milliárd forintért vásárolhatja vissza saját részvényeit 2024 év végéig.
A hét utolsó napján elemzői várakozásokat túlszárnyaló negyedik negyedéves eredményről számolt be a Mol, a nettó eredményre vonatkozó elemzői konszenzus közel dupláját érte el az olajtársaság. A menedzsment 2024-ben 3 milliárd dolláros EBITDA-t (kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) és 1,6 milliárd dolláros nettó eredményt vár. A héten a Richter 90 forinttal, 0,92 százalékkal gyengülve 9745 forinton zárt 5,836 milliárd forintos összforgalom mellett. A Mol 60 forinttal, 2,07 százalékkal erősödött, így 2960 forinton és 7,686 milliárd forintos heti forgalommal zárt pénteken. Az OTP-részvények jegyzése 375 forinttal, 2,23 százalékkal 17 225 forintra nőtt, heti forgalmuk 32,004 milliárd forintot ért el. A Magyar Telekom 5 forintot, 0,65 százalékot emelkedve 770 forintos záró árfolyammal és 2,103 milliárd forintos forgalommal fejezte be a hetet.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 22,63 pontot, 0,40 százalékot veszítve, 5635,52 ponton zárt pénteken.