fotó: pixabay.com

Ez történhet június 20-án a magyar piacon

Ez történhet június 20-án a magyar piacon

Nem várható jelentős elmozdulás a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), az árfolyamok várhatóan csekély mértékben változnak a hétfői nyitást követően. Ezt írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Varga Zoltán az amerikai részvénypiacok szünnapjával magyarázta a visszafogott befektetői érdeklődést.

“Az OTP 8320 és 8650 forint között, a Richter 6500 és 7000 forint között mozoghat, a Mol folytathatja az erősödét, a Magyar Telekom inkább gyengülhet”

– tette hozzá.

A BÉT részvényindexe, a BUX 74,98 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 39 299,75 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 15,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2892 forintra csökkent, 5,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 44 forinttal, 0,52 százalékkal 8458 forintra esett, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 1,04 százalékkal 339 forintra erősödött, forgalma 170,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,94 százalékkal 6820 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek