Ez történhet a tőzsdén szeptember 21-én

Ez történhet a tőzsdén szeptember 21-én

Iránykereséssel indulhat a kereskedés Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence a kommentárjában kifejtette, az Evergrande esetleges csődje miatt jelentősen elromlott a nemzetközi befektetői hangulat hétfőn, ami magával rántotta a BUX indexet is, így 51 000 pont alatt zárt a hazai tőzsdeindex.

A vezető részvények esetében továbbra is inkább a támaszokra lehet érdemes figyelni.

“Az OTP-nél 17 000 forintnál található a következő támasz. A Mol letörte a 2400 forintos szintet, így a következő potenciális megálló 2350 forintnál vár a kurzusra. A Richternél a 8450 forintos szint tarthatja meg a jegyzést, míg a Magyar Telekomnál a 420 forintos árfolyam jelent támaszt”

– írta.

Józsa Bence arra is kitért, hogy kedden délután tart kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az elemző újabb szigorítást vár, de a korábbi 30 bázispontos emelésnél kisebb mértékűt. A konszenzus 25 bázispontos szigorításról szól, de elképzelhető, hogy ennél is kisebb, 20 bázispontos lépés következik. Ugyanakkor jelezte, a forint árfolyamát erősítheti, ha a vártnál szigorúbb hangvételt üt meg a jegybank.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1394,76 pontos, 2,66 százalékos csökkenéssel, 50 982,15 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 58 forinttal, 2,38 százalékkal 2378 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 580 forinttal, 3,20 százalékkal 17 530 forintra esett, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 0,82 százalékkal 423,50 forintra gyengült, forgalma 124,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 200 forinttal, 2,28 százalékkal 8555 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek