Ez történhet a magyar piacon október 4-én

Ez történhet a magyar piacon október 4-én

Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán a kommentárjában hozzátette, hogy több vezető részvénynek is kedvező a technikai képe, így akár még folytatódhat is az emelkedés. Felidézte, hogy pénteken látványosan felülteljesítette a meghatározó piacokat a hazai részvénypiac, a BUX index új történelmi maximumon, 53 590 ponton zárt. Az elemző megjegyezte, hogy az 53 ezer pontos, korábbi ellenállási szint már támaszként funkcionál. Az OTP-nél 18 800 forintnál húzódik egy meghatározó ellenállási szint, a múlt hónapban beállított történelmi maximum, míg 18 ezer forintnál erős támasz található. A Mol árfolyamában 2620 forintnál található a következő ellenállás. A Richter mozgása is izgalmas lehet, amennyiben meg tud kapaszkodni a 8550 forintos szint felett, további emelkedés jöhet a technikai kép alapján.

“A Magyar Telekom a 420 forintos támaszt kezdte tesztelni, letörésénél további 10 forintos csökkenés lehet kilátásban”

– fejtette ki Varga Zoltán, majd arról is beszámolt, hogy Virág Barnabás, az MNB alelnöke egy varsói konferencián arról beszélt, messze még a kamatemelési ciklus vége. Hangsúlyozta, hogy továbbra is felfelé mutató kockázatok érzékelhetőek az inflációs folyamatokban. A monetáris szigorítás, amely a kamatemelések mellett az eszközvásárlási program fokozatos leépítését jelenti, addig folytatódik, amíg az inflációs kilátások ezt szükségessé teszik. A következő hónapokban 15 bázispontos lépések jöhetnek, majd decemberben ismét felülvizsgálatra kerül sor.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 735,15 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel, 53 589,80 ponton, új csúcson zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt. A Mol 10 forinttal, 0,39 százalékkal 2594 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 480 forinttal, 2,64 százalékkal 18 680 forintra nőtt, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,47 százalékkal 421,50 forintra csökkent, forgalma 58,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,00 százalékkal 8570 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek