fotó: pixabay.com

Ez lehet a tőzsdén szeptember 9-én

Ez lehet a tőzsdén szeptember 9-én

Enyhe emelkedésre számítanak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy az ázsiai piacok mérsékelt pluszban tartózkodnak, és a határidős indexek is kisebb pozitív nyitást vetítenek előre. Az elemző a magyar részvénypiacon is a nemzetközi hangulatot tartja elsősorban iránymutatónak, ezért mérsékelt emelkedésre számít.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzőjének kommentárja szerint is folytatódhat az óvatos emelkedés a BÉT-en. A nemzetközi befektetői hangulat visszafogottan optimistának mondható, így a pozitív tartományban indulhat a kereskedés a magyar részvénypiacon.

A vezető részvények közül az elemző kiemelte, hogy az OTP árfolyama fontos ellenállási szint felé közelít, várhatóan első alkalommal nem tudja majd áttörni a 12 600 forintos szintet. Kedvezőnek véli a Mol technikai képét, amennyiben sikerülne megmaradni a 2920 forintos szint felett, a papír árfolyama erősödhet.

“A Richter esetében továbbra is 5000 forintnál húzódik meghatározó ellenállás, míg a Magyar Telekom árfolyamában a 425 forintos szint áttörése esetén nyílna tér felfelé”

– tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,56 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 40 312,46 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol 30 forinttal, 1,04 százalékkal 2924 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott 12 550 forintot ért, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 423 forintra nőtt, forgalma 244,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 8 forinttal, 0,16 százalékkal 4968 forintra emelkedett, a részvények forgalma 616,8 millió forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek