Erre számítanak május 17-én a magyar tőzsdén

Erre számítanak május 17-én a magyar tőzsdén

Csökkenéssel kezdheti a pénteki kereskedést a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt.
A részvénypiacok pénteki forgalmát az ázsiai tőzsdék esése és a nyugat-európai részvénypiacok várhatóan gyenge kezdése határozhatja meg.

Stefán Krisztián, a Raiffeisen Bank elemzője azt mondta, hogy a főbb részvények várhatóan gyengén teljesítenek pénteken.

“Az OTP felülteljesített az elmúlt időszakban, részvényei számára a 12 ezer forint körüli szint túl erős lehet, a Richter pedig szintén eshet, nem látszanak az erősödés jelei”

– tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,07 pontos, 0,01 százalékos csökkenéssel, 40 288,28 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt.

A Mol 24 forinttal, 0,75 százalékkal 3220 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,16 százalékkal 12 230 forintra nőtt, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,82 százalékkal 424,50 forintra csökkent, forgalma 67,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 1,17 százalékkal 5065 forintra esett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Kapcsolódó cikkek